booked.net

Hírdetés

Mindig nagysikerű a Kutyakaparó Futófesztivál

2021. oktober 3., vasárnap 22:32

Rendhagyó módon ősszel, szeptember 25-én rendezték Kocséron a Kutyakaparó Futófesztivált. Mint minden évben, így idén is a nagy érdeklődés és a családias hangulat jellemezte az eseményt. A futók nagy része visszatérő „vendég”, így a sport mellett a „nagy találkozások” alkalma is ez a nap.

Az idén 29 településről érkeztek a futás szerelmesei, és nem csak a környező városokból, falvakból jöttek, hanem volt abonyi, debreceni és székesfehérvári futó is.

A legidősebb résztvevők 70 év fölöttiek voltak, a legfiatalabb korosztályt pedig a 7-8 éves gyerekek képviselték.

Boronkay Péter többszörös világbajnok paratriatlonista – aki a közelmúltban Hollandiában a VB-n aranyérmet szerzett – , szintén visszatérő futója a Kutyakaparó Fesztiválnak. Első alkalommal még ifjú vőlegényként volt itt, mára azonban már 2 gyerekes családapa, így az 5 km-es távot nagyobbik gyermekét babakocsiban tolva tette meg, és így végzett a mezőny élén!

Gévai Imre, a helyi iskola vezetője, egyben az esemény egyik szervezője hangsúlyozta, hogy ez nem verseny, így senki sem díjazott, mindenki emlékérmet kap, mert fő cél a mozgás szeretete, a futás népszerűsítése, a sportbarátságok ápolása.

A rendezvényen részt vett Földi László országgyűlési képviselő is.

A szervezők szeretnék, ha 2022-ben a Futófesztivált már az eredeti időpontban, azaz a március 15-i megemlékezéshez kapcsolódóan rendezhetnék. Az utóbbi két évben ugyanis a márciusi rendezést felülírta a covid.

Fotók: Pintér Márta

K.Zs.B.T.

Programajánló

Hírdetés

Minden jog fenntarva