Az oktatás megreformálásának egyik oka az 1957-es Szputnyik-sokkban keresendő. A Szovjetunió 1957. október 4-én Föld körüli pályára állította az első ember alkotta égitestet. Ez az Amerikai Egyesült Államokban félelmet keltett, bűnbaknak pedig az oktatást és nevelést nevezték meg elsősorban. Európában ez a hatás ugyan nem volt akkora – nálunk leginkább az esélyegyenlőség, tömegesedés volt a kiváltó ok –, de hozzánk is elérkezett a hullám: meg kell újítani az oktatást, új módszereket kell kifejleszteni. Ennek lett az egyik vállfaja a különös, akkor még „futurisztikusnak” ható programozott oktatás.
„A programozott oktatás az oktatásnak az a formája, amely lehetővé teszi, hogy a tanuló a tanulásra előkészített tananyag – a program – segítségével, közvetlen tanári irányítás nélkül, egyéni munkával sajátítson el ismereteket, illetve szerezzen jártasságot, készséget az ismeretekre épülő feladatok megoldásához. […] Kis egységekre tagolja a tanulmányi anyagot, valamennyi egységben kiváltja a tanuló aktív közreműködését, lehetővé teszi, hogy a tanulók lépésről lépésre önellenőrzéssel győződjék meg válasza, feladatmegoldása helyességéről.” – olvasható a Pedagógiai lexikonban. Kísértetiesen egybecseng napjaink törekvésével.
Az a hihetetlenül gyorsléptű technológiai fejlődés, amely a modern ipari társadalmakban végbe ment az 1970-es évek elején, az oktatástechnológiai eszközök új korszakát hozta magával. A különféle tárgyak oktatásba való adaptálásának célja a pedagógus munkájának segítése volt. Akkor sem a tanárt akarták helyettesíteni, csupán a munkáját szerették volna könnyebbé tenni. Ez végbement Magyarországon is, mert 1961-es amnesztiát követően konszolidálódott a politikai helyzet. Az életszínvonal emelkedni, a nemzetközi kapcsolatok élénkülni kezdtek, bár korlátozott számban, de lehetővé vált a Nyugatra történő utazás. Az 1960-as években az oktatásügy területén is lényegbevágó változások kezdődtek el. A Kádár János által vezetett politikai hatalom a korábbiaknál nagyobb szerepet adott a társadalom szereplőinek, és súlyt fektetett a döntéshozatalban a konszenzusra, vagy legalább annak a látszatára.
Betörtek hazánkba a technikai újítások! A számítógépes oktatási programok őse, történelmi előzménye volt a programozott oktatást irányító mechanikus oktatógép. Az első mechanikus oktatógép működését S. L. Pressey 1926-ban publikálta. A szerkezete az írógépéhez hasonlított: négy billentyűje (A, B, C, D) volt, illetve egy hengere, rajta egy papírszalaggal. A használója egy nyíláson keresztül látta a kérdést és a négy választási lehetőséget. A helyes válasz beütését követően a papírtekercs mozgásba lépett, és megjelent a következő kérdés, rossz válasz esetén pedig nem mozdult meg.
A technológia állandó fejlődésének köszönhetően az iskolákban újabb és újabb információs eszközök jelentek meg. Ezek közé tartozott a számítógép. A számítógépek hatalmas és nagyon drága készülékek voltak. A kutatók tisztában voltak a teljesítményükkel, és az alkalmazhatóságukat megvizsgálták és kipróbálták az oktatás területén. A felhasználásuk széles körben azonban drágaságuk miatt nagyon lassan terjedt, hiszen csak a leggazdagabb országok elit intézményei engedhették meg maguknak az üzemeltetésüket. Ezektől az eszközöktől a szakemberek viszont a pedagógia megújítását várták. Már akkor is bíztak abban, hogy a kutatás és a fejlesztés nélkülözhetetlen tárgyává, a tanulás és az iskolavezetés segítőjévé, az adatok tárolásának és az értékelésének kulcsfontosságú kellékévé fognak válni. Kiss Árpád és Gyaraki Frigyes, a programozott oktatás magyar szervezői azt vallották: „A jövő iskolájának bizonyára nélkülözhetetlen eszközei lesznek a ma még drága, de később könnyebben hozzáférhető nagy teljesítményű elektronikus eszközök.”
Az 1981-ben Lausanne-ban tartott III. Oktatási-Informatikai Világkonferencián Ershov professzor a következő gondolatokat fogalmazta meg: „A számítógépes programozás néhány éven belül olyan lesz, mint egy második ábécé, s ugyanolyan nélkülözhetetlen lesz, hogy tudjunk számítógéppel dolgozni, mint amilyen ma az, hogy tudjunk olvasni és írni. A számítógépek újjáteremtik az emberi szellem harmóniáját, ami jelentősen fokozza majd az emberiség intellektuális erejét.” Ez a „látnoki” feltevés igaznak bizonyult.
Ugyan a számítógépek valóban megreformálták az információtárolást, átadást, de mégsem váltak a tananyagok eszközeivé. Miért? Meghaladták a korukat? Az 1970-es években elején fellendülésnek indult technológiai fejlődés ugyan hatott az oktatástechnológiára, az eszközökből a pedagógus társadalom bőségesen válogathatott, azonban a meglévő programok legtöbbjéről kiderült, hogy nem igazán hatékonyak. A módszertani csalódásokkal, amelyek néhány éven belül bekövetkeztek, szinte egyidejű volt a gazdasági regresszió. Ily módon két tényező: a pedagógusok csalódottsága, valamint a rendelkezésre álló pénzek elapadása sok helyen az oktatástechnológia mellőzését eredményezte.
Az általános iskolai tanárok nem ellenezték – sőt nagyobb számban támogatták – az új módszereket, azonban a középiskolai tanárok negatívan viszonyultak hozzá. Ők a saját módszereikhez ragaszkodtak.
Vagyis a programozott oktatás akkor csak egy érdekes kísérlet, oktatási kuriózum maradt, amit a technológiai fejlődés, nem pedig a jelenlegi kényszerhelyzet hozott létre. Nem tudni, hova halad a tanítás. A mai pedagógusok számára – amennyiben nyitottak rá – ismételten számtalan eszköz áll a rendelkezésükre a munkájukhoz. A világ több helyén hatékonyan működik a távoktatás, bár ennek földrajzi, társadalmi okai vannak. A kérdés, hogy a jelenlegi kényszerhelyzet után megmarad-e részben a digitális oktatás, vagy visszatér minden a normál, járványhelyzet előtti kerékvágásba.
Ha újabb ötven év múlva visszatekintünk 2020-ra, vajon mit fogunk látni? Sikeresnek ítéljük meg a digitális tanítást? Lehet annak hosszútávú jövője Magyarországon? Vagy a ’70-es évekbeli programozott oktatással együtt érdekes oktatástörténeti kuriózum lesz?
Jandácsik Pál