booked.net

Hírdetés

Szavazzatok a demokráciáért!

2018. április 13., péntek 20:47

Már az is elgondolkoztató volt, amikor március 15-én Orbán Viktor - egy esetleges Fidesz-győzelem esetén – elégtételt akar venni politikailag, gazdaságilag és jogilag az ellenfelein. Értsd ezalatt azt, hogy mindenkin, aki nem rá szavaz, azaz nem Fideszes!

Most meg nagypénteki, szokásos rádióinterjújában Orbán Viktor 2000 zsoldost lát Soros hadseregeként, akik kormányt buktatnának, illetve különös küldetésük értelmében bevándorló országot csináljanak Magyarországból. De rögvest megnyugtatta hallgatóságát, hogy titkosszolgálati eszközökkel megfigyelteti őket, ami persze, és ezt nagyon jól tudjuk – egy igazi demokráciában – igen csak törvénytelen! Ez totális támadás a másképpen gondolkodó civil szervezetek ellen!
Pontos listánk van erről a kétezer emberről, akik mintegy húszezer embert irányítanak, és gondolhatjuk ezek után, hogy elnyerik majd méltó büntetésüket. Miért is?

Azért, mert nem Fideszesek, mernek másképpen gondolkodni, és van véleményük a világról!

Orbán mindent egy lapra tett fel, már nem az ország bajaival, gondjaival foglalkozik, hanem egy menekültellenes hisztériát kelt, s ami – lássuk be – a putyini elnöki diktatúra irányába mutat.  Kimondhatjuk, hazánk e történelmi választóvonalhoz ért: egy rendszerváltó választáshoz!

Gondoljunk csak bele, az I. Világháború után, 1918-ban, a II. Világháború után, 1945-ben, majd az 1956-os forradalom idején, és a rendszerváltáskor, 1990-ben voltunk hasonló sorsfordító helyzetben. De a sors kegyes ajándékaként ma mi, magyar választópolgárok dönthetünk arról, hogy merre haladjunk: egy európai Magyarország felé, vagy az ellen!

Más szóval a demokrácia és a diktatúra között választhatunk, mert vagy ennek a mostani rendszernek lesz vége, vagy nekünk!

Nemzetközileg lassan mindenkivel szembemegyünk, no, nem mi, hanem a kormányunk, és ne hagyjuk, hogy kiállíttassuk magunkról a bizonyítványt: Kádár és Orbán népe vagyunk, és ezért azt kapjuk, amit megérdemeltünk!

Gondoljunk csak bele, 1956. október 23-án, vagy 1989. márciusában semmit sem lehetett tudni arról, hogy mi következik, de egyet mindenki tudott: már nem kérünk a régi rendszerből.

Feltehetjük a kérdéseket, jobb lesz neked, családodnak, gyerekeidnek, unokáidnak, a településednek, a városodnak, ha ez a régi, korhadt feudális korrupt rendszer marad meg, vagy jobb lesz, ha ez megszűnik? Igen, vagy nem?
Hiszed-e azt, hogy ez a velejéig korrupt rendszer, mely csak a saját zsebét tömi, jobban képvisel majd téged a választások után, mint az új, amely még ismeretlen?  Igen, vagy nem?
Ezek a fontos kérdések, ezért kell elmenni szavazni!

Véleményem szerint, ez a választás az egyéni körzetekben dől majd el. Minden érdeklődő választópolgár megtudhatja a sajtóból, az internetből, a médiából, hogy a választókerületében melyik ellenzéki jelölt a legesélyesebb, leginkább támogatott a nép által. Aki tett is valamit, és nem a pártlogóval kíván győzni!
Erre az ellenzéki jelöltre kell szavazni, és mindegy, hogy ki a legesélyesebb ellenzéki jelölt, félre kell tenni a pártpreferenciákat!

Persze lehetőség van a pártpreferenciát a pártlistán érvényre juttatni. Ezért arra az ellenzéki pártra kell szavazni, amelyik kedves nekünk.

Belátható, hogy a baloldali, a liberális és ökopártok még megegyezés esetén sem képesek együttesen legyőzni a Fideszt. A Jobbik nélkül ez nem lehetséges, legalábbis a választási matematika szerint.

A Jobbik jobboldali párt, amely már évek óta néppártosítja magát, és tudatosan igyekszik elérni azt, hogy a választópolgár minél kevésbé érezzen politikai lelkifurdalást a Jobbikra leadott voksa miatt. Ennek eredményeképpen a Jobbik a legnagyobb ellenzéki párttá nőtte ki magát, és egyre szalonképesebb is a választók szemében.

Ma már azt is kimondhatjuk, hogy a Fidesz sok kérdésben szélsőségesebb a Jobbiknál. Gondoljunk csak Lázár János hódmezővásárhelyi, cigányokat kirekesztő beszédére, akiket – legalább is szerinte – hatszáz éve nem sikerült integrálni a magyarságnak, és ezzel a migránsokkal vette őket egy kalap alá.

Lassan kezd akadémikussá válni a jobboldali és baloldali megkülönböztetés a pártokat illetően, hiszen lássuk be, minden pártnak az a feladata, vagy az lenne a feladata, hogy ezt a sokat szenvedett magyar népet gazdaságilag, erkölcsileg felemelje az európai szintre.

Az Orbán-rendszer hűbéri fenntartói nagyon is jól tudják, hogy milyen ez a rendszer, és hogyan működik, és nem mondhatják majd később gyerekeiknek és unokáiknak, hogy ezt mi akkor nem tudtuk.

Helyileg sem védekezhetnek a mostani rendszer haszonélvezői, bértollnokai, hogy ők csak az igazság bajnokai voltak, és egy jó hatalmat szolgáltak ki. Nem, ez nem így van, hiszen mindenki saját sorsa alakulásából felmérheti azt, hogy – a hivatalos propagandával ellentétben – hogyan romlott életminősége, és azt is tudhatja, hogy mintegy hatszázezer ember hagyta el az országot, és az egészségügy, az oktatás és a közigazgatás pedig az állami központosítások miatt romokban.
Ezért menjünk el szavazni!

ábrahám

Kapcsolódó hírek

Programajánló

Hírdetés

Minden jog fenntarva