booked.net

Hírdetés

Periszkóp - Bevált a Fidesz migránsellenes kampánya

2018. április 11., szerda 14:51

Az április 8-i választás előtt minden ellenzéki párt és szabad gondolkodó úgy nyilatkozott, hogy minél többen menjenek el szavazni az emberek, mert a Fidesz tábora olvadóban van, illetve nem tudja növelni támogatóinak számát.

A politológusok és a szakértők is Hódmezővásárhelyre hivatkoztak, hiszen ott is gyakorlatilag változatlan volt a Fideszre leadott szavazatok száma, de mivel többen mentek el szavazni, mint korábban, ezért Márki-Zay Péter polgármester tudott lenni ebben a Fideszesnek mondott környezetben, Lázár János „politikai birtokán”.

Nos, a választáson való részvétel kereken 70 % volt, ami minden jóslás és emberi számítás szerint az ellenzék térnyerését jelentette volna. Ezzel szemben a pártlistán a Fidesz 48,64 %-ot kapott, ami már 133 mandátumot jelent a 199 fő összlétszámú parlamentben, az egyéni körzeti győzelmeket is figyelembe véve, ami hogy hogy nem a hőn áhított parlamenti kétharmadot jelenti. A Jobbik ugyanezen a pártlistán közel 20 %-ot, az MSZP-Párbeszéd összefogás 12,24 %-ot, míg a DK 5,52 %-ot ért el. Ezek az eredmények messze elmaradnak a várakozástól, és különösen meglepő az, hogy a Jobbik így lemaradt pártlistán a Fidesztől. Az egyéni körzetekben a Jobbik csak egy helyen tudott nyerni, ami igen csak meglepő, mert a körzetek zömében a Jobbik jelöltje volt az esélyes ellenzéki.

Egyébként furcsa dolgok történtek a Nemzeti Választási Irodánál, hiszen ők – úgymond – nem számítottak a sok egyetemista fiatalra, akik átjelentkeztek vidékről a budapesti körzetekbe, hogy ne kelljen vidékre hazautazniuk szavazni. Emiatt hét órakor nem sikerült befejezni a választást, és az történt, hogy a hét óráig sorban állókat meg kellett várni a választási eredmény kihirdetésével. Hogy miért, ezt nem lehet tudni, de hát így történt!
Meg aztán az is, hogy szintén erre a tömeges túljelentkezésre hivatkozva már délután csődöt mondott a Nemzeti Választási Iroda számítógépes programja, és egy másik szoftvert használtak később, mely a fenti eredményeket produkálta.

Elgondolkodtató az is, hogy az egyébként többpárti választási bizottságok ellenzéki megbízottjai nem tudják követni azt, hogy a számítógépben tulajdonképpen mi történik, csak legfeljebb a beikszelt választási íveket tudják ellenőrizni.

A választási bizottságoknál is több mint száz kisebb-nagyobb törvénysértés történt, de máig sincs magyarázat arra a hírzárlatra, mely este hét órától gyakorlatilag tizenegy óráig tartott a Nemzeti Választási Iroda részéről.

Elgondolkodtató az is, hogy a Fidesz szóvivője már délután öt órakor úgy nyilatkozott, hogy igen erős legitimációt fog kapni az új kormány a parlamentben (Sic!). Honnan tudhatta ő ezt előre, s miért állította ezt, hiszen még nem tudhatta, hogy ki nyer?

A végén azért hogy hogy nem meglett a szükséges parlamenti kétharmada a Fidesznek a 133 mandátummal...
Politológusok úgy értékelték a helyzetet, hogy a magas részvételi arány többletszavazatot jelentő voksait a Fidesz – kampánya révén – bezsebelhette. Indoklásul felhozták azt, hogy a vidéki emberek, elsősorban a kistelepülések lakói csak az M1 királyi tv-t nézik, valamint a Kossuth Rádiót hallgatják, illetve a belőlük áradó országvédő, migránsellenes propagandát.

Megjegyzendő még az is, hogy a Fidesz programot nem írt le, nem is alkotott április 8-ra, csak a migránsok elleni haza védelmét hangsúlyozta, meg azt, hogy folytatjuk!

Az egyszerű embereknek – állítólag – ez is elég volt. Magam nem mentem az ellenzék széthúzását, és megállapodás-képtelenségét, mert szintén az egyszerű emberek számára úgy tűnt, hogy ők jobban utálják egymást, mint a hatalmon lévő Fideszt. A választási végleges eredmények hatására a Jobbik elnöke, az Együtt vezetősége és az MSZP teljes vezetősége lemondott. Ez utóbbi párt, azaz az Együtt a párlistán csak 0,6 %-ot ért el.

Az is jól érzékelhető, hogy Budapest választói egészen másképpen látják a kialakult helyzetet, mert ott az ellenzék viszonylag jól szerepelt, és a Fidesz kikapott. Nem így vidéken, ahol az ország szinte teljes egésze narancsszínt öltött, annak a gyümölcsnek a színét, ami Magyarországon nem is őshonos és szabadon nem is terem meg. De úgy tűnik, hogy pártszimbólumnak, logónak bevált. Még a kínai kommunista elnök mondta ezt egykoron: „A falu ellepi a várost!” – utalva arra, hogy az egyszerű vidéki emberek egy propaganda cél érdekében könnyen meggyőzhetők.

Az is furcsa, hogy még vidéken is nagyon sokan csodálkoznak azon, hogy ugyan kik szavazhattak a Fideszre, hiszen a közvélemény-kutatások szerint a kormányváltó hangulat 65-70 %-os volt. Ugyan hová tűnhettek ezek a szavazók, meg azok a mélyszegénységben élő négymillió fő, akik számára ez a rendszer már élhetetlenné vált?
Felvetődik a kérdés, mi lesz majd az egészségüggyel, a közoktatással, melyeknek nincs önálló minisztériuma, azaz érdekképviselete a kormányban, mert mindkettőt beintegrálták Balogh Zoltán miniszter vezette Emberi Erőforrások Minisztériumába (EMMI).
Aztán mi lesz a nyugdíjakkal, mert több mint hatszázezer fiatalember kivándorolt az országból – s a választások miatt már sokan csomagolnak – , akik már nem fizetnek be a magyar nyugdíjalapba. És egyáltalán mi lesz a közigazgatással, mert arról hallani, hogy a kisebb településeken is államigazgatás lesz, és megszűnnek az önkormányzatok. Igen, több mint negyvenévi egypártrendszer és huszonnyolc évvel a rendszerváltás után, megérkeztünk a XXI. századi egypártrendszerbe.
Legnagyobb kérdés még az, hogy hogyan fogadja az EU ezt a putyinihoz mérhető „győzelmet”, és egyáltalán tagjai maradunk-e az EU-nak, és ezzel a szavazással nem hoztuk-e létre a magyar Brexitet, azaz az Európai Unió elhagyását.
Mindezek a kérdések sorjáznak az emberekben, azaz a gondolkodó emberek nem látják Magyarország európai jövőjét.

ábrahám

Kapcsolódó hírek

Programajánló

Hírdetés

Minden jog fenntarva