És itt az önkéntességen van a hangsúly, mert a brüsszeli központ nem igazán alkalmaz szankciókat a nemzetállami létet hangsúlyozó farizeusi propagandát követőkkel szemben.
Bár szóba került az Európai Egyesült Államok víziója, de ez nem igazán lehet reális egy I., meg egy II. Világháborút megélt nemzetállamok – korábban háborús ellenfelek - szövetségének felváltására. Az USA-ban más a helyzet, hiszen ott mindenki betelepült, kivéve az indián őslakosokat, azaz kőrösi szóhasználat szerint „gyüttmönt” ott mindenki. Azaz senki sem mondhatja azt Amerikában – a már említett indiánokat kivéve -, hogy ez itt a mi földünk, és ez, mármint az USA egy nemzetállam.
Miért írom le ezeket? Azért, mert Orbán Viktor magyar kormányfő a migráns, azaz a menekültkérdésre alapozva próbálja megkerülhetetlenné tenni magát – mint egy nagyhatalom – az európai politikai színtér jobboldalán, a kerítés politikájával.
Magyarországon ezen kívül – úgymond a nemzetállam védelmében – van már ellenségkép a politikai propaganda által létrehozva, és ez nem más, mint Soros György és „civil bandája”. Ezekkel a lózungokkal lehetett most, 2018-ban – a XXI. században - parlamenti kétharmadot szereznie a Fidesznek, igaz a választási törvény is feléjük lejtett. Annak ellenére lehetett a menekültekre és a nemzetállamra hivatkozva politizálni, és nem beszélni az ország egyéb súlyos problémáiról (kivándorlás, munkaerőhiány, egészségügy, oktatás, szociális helyzet).
Kacsingatunk az „elnöki demokráciát” megvalósító keleti országokra – melyek nem tagjai az EU-nak, így Putyin Oroszországára és Erdogan Törökországára. Ez utóbbi ország már megvalósította az illiberális demokráciát, igaz nem keresztényi, hanem mohamedán vallási keretek között. De láss csodát, az elsők között gratulált Orbán Viktor Erdogan elnöknek megválasztása alkalmából személyesen, és persze egyedül az Európai Unióból, mint keresztény kormányfő.
A Törökországgal szomszédos Bulgáriát most hagyjuk figyelmen kívül, hiszen nekik a szomszédi jó viszony miatt célszerű jóban lenni Törökországgal, és a gratulálók között lenni!
Sajnos az a helyzet, hogy Magyarország egyre inkább jobbra tolódik, és szembefordul saját szövetségeseivel, mint Donald Trump amerikai elnök, aki még úgy mellesleg nem fogadta Orbán Viktort.
Ami világosan és tisztán látszik a nemzetállami pöffeszkedés csak egy üres gesztus, mely kiválóan szolgálja a magyar belpolitikai hatalmi célokat a most regnáló hatalom vonatkozásában. Európa pedig – az önkéntesség és mások véleményének tiszteletben tartása miatt – igen csak lassan reagál ezekre a dolgokra, és egyre kevésbé látszik egy közös európai megoldás – mely nagyon szükségszerű már – a menekültkérdés rendezése tekintetében.
Persze mondhatjuk, hogy az európai közösségben a nemzetállamok egyénileg mind jót akarnak, csakhogy az érdekek és a humánum politikai birkózásában ez az európai közösség a vesztébe látszik rohanni.
Pedig, ha az Európai Unió szétesik, akkor szabad prédájává válhat a terjeszkedő Oroszországnak, az orosz medvének, elsősorban Magyarország, hiszen az oroszok a krími félszigetet is elvették Ukrajnától, ma pedig atomreaktort építenek Pakson, tovább fokozva energia függőségünket Oroszországtól. Ha Trump elnök beváltja ígéretét, és kivonja az amerikai csapatokat Európából, azaz Németországból, akkor valóban üres szervezetté válik a NATO, mely képtelen lesz – az amerikaiak nélkül – a II. Világháború után kialakult, és a 2004-ben kiszélesedett európai szövetséget fenntartani.
Pár éven belül minden kiderül, de mindenesetre vészjósló Trump amerikai elnök azon kijelentése, hogy Vlagyimir Putyinnal, a több mint húsz éve „uralkodó” volt KGB-ügynökkel jobban megérti magát, mint az Európai Unió mostani vezetőivel, akik elvileg szövetségesei lennének…
ábrahám
fotó:Index, MTI