booked.net

Hírdetés

Párt rezsicsökkentés negyedévvel a választások előtt?

2018. március 21., szerda 14:05

Orbán Viktor már megint kitalált valamit. Most az állítólagos – de rendszeresen letagadott – Kubatov-lista szerinti személyeket szólítja meg csekkes levélben, hogy pénz hozzájárulással támogassák az ő harcát. Ki ellen is?

A lista ismert: a migránsok, Soros György és az EU ellen.

Már a levelek kikézbesítése is botrányossá vált, hiszen volt, akinek egy éve elhunyt férjét szólították fel erre, volt, akinek elhunyt édesanyját. A hivatalos válasz ez volt: hogy ők nem hatóság, nem tudhatják, milyen változások álltak be a lista felvétele óta. A tiltakozók hiába mondták, hogy elhunyt hozzátartozóik semmiféle támogató nyilatkozatot korábban sem írtak alá, mégis – Isten tudja miért? – valahogy csak felkerültek a listára.

Aztán hallottunk „bőkezű” nyilatkozókról, például a veszprémi polgármester tíz, azaz tízezer forintot ajánlott fel e nemes célra, és emellet persze még a munkáját is. Dömötör Csaba, a Fidesz hírhedett parlamenti interpellációs válaszadója majd a feleségével fogja megbeszélni a dolgot, de mindenképpen adakozik. Más Fidesz-potentátok úgy nyilatkoztak, hogy száz, kétszáz, ötszáz forint adomány is elkötelezi az illetőt a Fidesz mellett, mintha a pénz lenne az, ami összetartaná az embereket. Őket mindenképpen, hiszen a pénzen kívül a hatalom az, ami fontos nekik!

Persze lennének más fontos dolgok is, úgy, mint az igazság, a tisztesség, a szabadság, és még sorolhatnánk azokat az erkölcsi normákat kifejező szavakat, amelyek ide tartoznának.

Arról persze nincs szó, hogy a nemzet gázszerelője, Mészáros Lőrinc, aki már ebben az évben is kilencven milliárdos megrendelést kapott, ugyan mivel fog hozzájárulni ehhez a szent ügyhöz?

Elképesztő ez a módszer, amit a Fidesz alkalmaz a pártfogói erkölcsi elkötelezettségére. Ebből is látszik, hogy a tábor megtartása a cél, nem pedig annak bővítése. A Fideszes főguruk úgy gondolják, hogy ha valaki már befizetett valamennyi pénzt, akkor biztosan elmegy szavazni mellettük. Magukból indulnak ki!

Meg persze azt a látszatot igyekeznek kelteni, hogy ők is támogatásra szorulnak, pedig hát ez nem így van!

Mindenesetre ez a kis pártbevétel arra jó lesz, hogy a pártkassza rezsijét csökkentsék. A választások után ugyanis úgy hírlik, hogy már nem fog működni az igazi rezsicsökkentés, hiszen a szolgáltató vállalatok zöme előbb-utóbb nemzeti, értsd alatta Fidesz-közeli cégek kezébe fog kerülni, akik viszont könyörtelenül behajtják majd a nekik járó (?) pénzt a lakosságtól.

Kocinkó

Kapcsolódó hírek

Programajánló

Hírdetés

Minden jog fenntarva