Ekkor kellett a feljebbviteli bíróság döntése alapján Tátrai Miklósnak, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő volt vezérének börtönbe mennie, s letölteni jogerős, hároméves büntetését.
A per nyilvánvalóan jogtiprás, jusztizmord. Vele egyidőben munkatársát, Császi Zsoltot is elítélték jogerősen. Azért marasztalták el mindkettőjüket, mert a meg nem valósult Sukorói telekcsere ügyét bizonyos szakértők a magyar államra károsnak minősítették.
Más jogfelfogás szerint a magyar államot egyáltalán nem érte kár, hiszen a csere sem történt meg, másrészt a Velencei-tó parti telkek helyett az államilag felajánlott ingatlanokra az M4-es autópálya építéséhez volt szükség. A Sukorói kaszinó beruházás egyébként hasznos lett volna az országnak, hiszen sok pénzt hozhatott, és munkahelyeket is teremthetett volna. Ezt a bíróság már nem vette figyelembe.
Mindkét vádlottat azzal zsarolták, hogy ha Gyurcsányra vallanak, az akkori miniszterelnökre, akkor nem marasztalják el őket…
Ez az ügy csak annyiban különbözik az ’50-es évek koncepciós kirakatpereitől, hogy (még?) nem halálos ítéletekről van szó.
A bíróságok eddig még nagyobb részt ellenálltak a pártállami nyomásnak, a NER történetében azonban e nappal új lapot nyitottak: immár bárkivel bármi megtörténhet a mai joggyakorlat alapján. Justiciának már nemcsak a szeme, de a füle is be van kötve, se lát, se hall Magyarországon.
Bakonyiné Soós Magda