Szerinte Magyarország növekvő számú magyar gyermekkel, nem pedig növekvő számú bevándorlóval kívánja megoldani a mára kialakult kedvezőtlen demográfiai folyamatokat. Ezzel elismerte azt, hogy egyre fogy a magyar, mert anyagilag nagyon nehéz gyermeket vállalni, s azokat tisztességesen felnevelni. Sovány vigasz volt az, hogy a nemzet nagypapája, Orbán Viktor hangsúlyozta, hogy 2018. a családok évek. Lehet, hogy ez más országokban így van – kivéve tőlünk Keletre fekvő, féldiktatúrában élő országokat -, ahol úgy bánnak az anyákkal, ahogy illik, azaz emberszámba veszik őket, és szociálisan is támogatják.
Mondjuk ki, nálunk a nők el vannak nyomva, és nem igazán nézik őket teljes jogú embernek. Ez a parlament összetételén is látszik, hiszen ott csak mutatóban van egy-két hölgy, de ők is inkább az ellenzék pártjaiban találhatók.

Persze nagyon sok példát lehetne felsorolni a gazdasági életből is, de álljon itt csak egy számadat, ugyanolyan beosztásért és ugyanolyan felelősség mellett a nők lényegében feleannyit keresnek, mint a hasonló beosztásban lévő férfiak.

Nem beszélni kellene a nők egyenjogúsításáról, hanem tenni is kellene érte. Orbán Viktor maga mondta ezt egyszer, hogy ne azt figyeljék, hogy mit mondok, hanem azt, hogy mit csinálok. Na, hát ezen a téren nem sok mindent csinált!
Aztán véleményem szerint az egyedül nevelő anyákat, apákat, vagy az egynemű párokat, akik minden akadályt legyűrve gyermeket vállalnak és nevelnek, az Orbán-féle „keresztény demokrácia” az „Alaptörvény” segítségével, jogilag eleve kirekeszti a gyermeknevelés lehetőségéből.
Ezért véleményem szerint 2018-at a családok évének nevezni csupán frázispuffogtatás. Kivétel ez alól persze az Orbán köreihez tartozók családjai, akik nem panaszkodhatnak. Hozzájuk a családok évében is dől a pénz, és egyre többen állnak meg a saját lábukon, melyet sajnos az egyre elszegényedő magyar családok fizetnek meg.

Meddig még, meddig tűrjük ezt?

egy nyugdíjas olvasójuk
név és cím a szerkesztőségben