Szóba került az, hogy az amerikai elnöknek, Donald Trumpnak igazából nem is a demokrata politikai ellenfelével kellett megküzdenie, hanem az ellenséges médiával. Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter szerint hasonló történt hazánkban is. Mint elmondta, a baloldali média volt a leghangadóbb és leghangosabb ellenzéki erő, de ez a stratégia nem a Fidesz kormány, hanem az ellenzék leváltásához vezetett, hiszen kétharmados győzelmet aratott Orbán Viktor pártja az április 8-i választásokon.
Igen, napjainkban már nem is politikai, hanem média ellenzék működik. De tegyük hozzá, a jobboldali politikusok sem politizálnak már, ezt a „piszkos munkát” a jól fizetett országos és helyi bértollnokokra bízzák.
Amerikában már a BBC-t, a CNN-t és a New York Times-t baloldali ellenzékinek sorolják be, pedig csak a jogos kritikát fogalmazzák meg az ottani hatalommal szemben. Magyarországon ezzel szemben már csak a Népszavát lehet ide sorolni, mint újságot, amely szerintem ebben a jobboldali cunamiban egy rendkívüli dicséretnek minősül. Abban azonban továbbra sem lehetünk biztosak, hogy kinek vagy kiknek köszönhető Orbán Viktor újabb parlamenti kétharmada, vagy az, hogy az ellenzék oda jutott, ahova.
De azért felemlíteném Orbán Viktor kijelentését, melyet az április 8-i választás éjszakáján tett, hogy „maradjunk szerények”, annál is inkább, mert Magyarország még közel sem Amerika. Magyarországon a média jelentős részét bekebelezte a jobboldalinak mondott hatalom, és ezt a hatalmat ez a média ki is szolgálja, s nem is akárhogyan!
Persze a megmaradt baloldali média – így a Népszava is – teszi a dolgát, és igyekszik képviselni azt az eszmerendszert, amelyet a múltban is képviselt. Azonban a pártok helyét és szerepét a média sem a jobboldal, sem a baloldal vonatkozásában nem is tudja, de nem is akarja átvenni.
Odajutottunk itt Magyarországon, hogy az érdemi politizálást és véleménynyilvánítást már a médiában tapasztalhatjuk, de ennek egy valódi demokráciában nem így kellene történnie.
Bakonyiné Soós Magda