booked.net

Hírdetés

Notesz - Mi lesz még itt?

2018. április 11., szerda 14:27

A mostani, április 8-i parlamenti választáson a Fidesz pártlistán 48,64 %-ot nyert, és az egyéni körzetekben is jól szerepelt, így 133 mandátumot szerzett, mely éppen megfelel a számára szabad kezet adó parlamenti kétharmadnak, és természetesen a kormányalakításnak is.

Politikailag felvetődik a kérdés, hogy hogyan tovább Fidesz, és mi lesz ezzel az országgal? Annál is inkább, mert a választáson közel 70 %-os részvétel volt.

Emlékezzünk, a március 15-i Orbán-beszéd kilátásba helyezte az elégtételt, erkölcsi, politikai és jogi értelemben. Elvileg két lehetősége van a Fidesznek a „hogyan továbbot” illetően. Vagy megpróbál egy valódi nemzeti egységet felmutató politikát folytatni, vagy pedig „elégtételt vesz” és letarolja a nem Fideszes, másképpen gondolkodókat. Úgy, mint a politikai ellenfeleit, a pártokat, az ellenzéket, a civil szervezeteket, és a még megmaradt, szabad, független médiát. Ez utóbbi lehetőségnek beláthatatlanok a következményei, már csak azért is, mert ilyen parlamenti kétharmad birtokában nem mindegy az, hogy egy nagy párt hogyan viselkedik, gondoljunk csak arra a bizonyos elefántra a porcelánboltban: felelősségteljesen a nemzete iránt, vagy folytatja nemzetmegosztó, gyűlöletre és félelemre alapuló politikáját.

A volt belga miniszterelnök kijelentette, hogy Magyarország – és ezt még a választások előtt mondta – félig már kint van az EU-ból, és ezen csak a választás segíthet. Mármint az EU-ban való bennmaradáson. De az eredmények ismeretében látható és érzékelhető, hogy ez bizony nem jött be.
A 2014–2021-ig tartó EU-s hétéves költségvetés Magyarország számára tizenkétezer milliárdot irányzott elő támogatásként. Ennek 90 %-át már célirányosan elköltötte a magyar állam, pedig időarányosan nagyjából ennek az időszaknak a félidejénél tartunk, 2018-ban.
Ez más szóval azt jelenti, hogy tízezernyolcszáz milliárd forintot már Magyarország elköltött, és összesen csak ezerkétszáz milliárd forint maradt EU-támogatásként az elkövetkezendő kereken négy évre. Ebből az következik, hogy drasztikusan leesik az éves támogatás szintje az EU tekintetében, még akkor is, ha az EU semmiféle szankciót nem hoz Magyarország ellen a mostani választás ismeretében. Pedig erre jó esély van. Az is ismert, hogy Magyarországot az EU-támogatás tartja életben, ad mozgásteret, amely relatíve a legmagasabb a kelet-európai országok tekintetében. Ezzel szemben a nemzeti össztermék növekedés (GDP) ezekhez az országokhoz képest a legalacsonyabb, ami más szóval azt jelenti, hogy az EU-támogatást nem igazán hatékonyan használjuk fel mi, magyarok.

A választás végeredménye csak megerősíti az EU-t abban, hogy Magyarország Kelet felé tart, hiszen úgy tűnik, hogy az illiberális „demokrácia” akkor van elemében, ha birtokolja a parlamenti kétharmadot, és az ellenzék csak biodíszletnek van.

Minden valamirevaló demokrácia ugyanis úgy működik, hogy van egy kritikus ellenzéke, de úgy tűnik, hogy az illiberális demokráciában ez már felesleges.
Ebben az unortodox gazdaságban, amely az elmúlt nyolc év alatt épült ki, alapvető cél volt az állami központosítás úgy az egészségügyben, mint a közoktatásban, de a közüzemi, szolgáltató vállalatoknál is. Pedig az igazi piacgazdaságban tudjuk nagyon jól, hogy az állam nem jó gazda, és vállalatai a magánszférához képest jóval lassabban, kényelmesebben és eredménytelenebbül működnek.

A címben feltett kérdésre válaszolva, sajnos az jósolható – ismerve a miniszterelnök vérmérsékletét -, hogy tovább folytatódik a már eddig is többszáz milliárdot felemésztő migráns, idegenellenes propaganda, és az ellenségkép keresése, melyet már eddig is megtalált a hatalom Soros Györgyben, Brüsszelben, és legutóbb az ENSZ-ben. Elég lesz valakire ráfogni azt, hogy a Soros-hálózathoz tartozik, még akkor is, ha egyáltalán nem is ismeri Soros Györgyöt, nincs is vele kapcsolatban, és beindul az adminisztratív, jogi megsemmisítő gépezet.

A Fidesz eddig is ügyesen kihasználta az állam tekintélyét és erejét saját céljai érdekében. Magyar Bálint fogalmazott úgy, hogy kiépült a maffiaállam, mely a baráti körnek, a hűséges oligarcháknak extraprofitot juttat az irányított pályáztatásokkal, és a nem hivatalos kapcsolatokkal, protekcióval. Mindezt korrupciónak hívjuk, melyre – úgy tűnik – a magyar közvélemény már érzéketlen, hiszen fel sem tudja fogni, hogy mennyi ezermilliárd forint, mert az átlagember csak százezer forintos nagyságrendben képes gondolkodni.

Lassan a Fidesz, de Orbán Viktor is kimondhatja azt, amit XIV. Lajos, francia Napkirály mondott: „Az állam én vagyok!”, s tegyük azt hozzá, a mostani választási eredmény ismeretében, és „azt teszek, amit akarok!”

ábrahám

Kapcsolódó hírek

Programajánló

Hírdetés

Minden jog fenntarva