Azt is tudjuk, hogy az emberek közösségben élnek, sőt nemzetállamokban. A nemzeti zászlót, annak jelentését, az összetartozás igényét könnyű megérteni. Mindenki szeretne a nemzet közösségéhez tartozni. De amikor kiderül az, hogy a nemzetért tenni is kellene valamit, akkor nagyon sokan a könnyebb utat választják, és inkább hallgatnak...

Orbán Viktor kijelentette még annakidején, hogy a nemzet, a nép nem lehet ellenzékben. Ennek a mondatnak az az értelme, hogy az őáltala vezetett párt, azaz a Fidesz maga a nép! Az előzőekben utaltunk arra, hogy a nemzeti összetartozás már régóta beintegrálódott az emberek lelkébe, és ezért, ha valaki azt mondja, hogy ő a nép, akkor az egyszerű, a politikát nem értő kisemberek eleve azt hiszik, hogy odatartoznak. Mármint ahhoz a párthoz, amely ezt állítja magáról.

A rendszerváltáskor, mely történelmi ajándéka volt huszonhét évvel ezelőtt nemcsak a magyaroknak, hanem a kelet-európai népeknek, elhozta ugyan a szabadságot, de a jólétet nem igazán. A rendszerváltás sokak számára egzisztenciális, megélhetési problémákat okozott, és a kádári puhadiktatúra gulyáskommunizmusa alapjaiban megdőlt. A magyar ember hozzászokott ahhoz, hogy a kapcsolati tőkét, a protekciót használja, és a hatalom alattvalójaként viselkedett. Ez a szellem most is él. Akik viszont nem tudnak beilleszkedni ebbe az új, illiberális demokráciának mondott rendszerbe, azok elhagyják az országot, és külföldön próbálnak szerencsét. Ma már ők több mint hatszázezren vannak!

A szabadság egyfajta önkorlátozást is jelent, mert az egyén egy közösségi társadalomban nem csinálhat akármit, mert az előbb-utóbb mások érdekeit, szabadságjogait sérti. A demokráciákban is szükség van közös eszmék, írott és íratlan szabályok elfogadására, mert e nélkül a társadalom nem működik.

Minden társadalomban szükséges dolgozni, adózni, és a társadalom javára tenni. Az államnak egy képviseleti demokráciában igazságosnak kell lenni az egyszerű állampolgáraival szemben, azaz az állam és az állampolgár között kölcsönös bizalomnak kell fennállnia. Ma a dolog úgy néz ki, hogy van egy hatalmi struktúra, és aki ez ellen szól, mármint az igazságtalanságok ellen, az rendszeridegen, sőt lázadó. Nem ellenfél politikai értelemben, hanem ellenség! Olyan ellenség, akit a hatalom tűzzel-vassal el akar lehetetleníteni, először a propaganda által, később pedig erőszakszervezetei útján.

A francia forradalom örök érvényű mondását, a Szabadság, Egyenlőség, Testvériség jelentését itt, Kelet-Európában, de Magyarországon sem magyarázták el soha sem az embereknek, azaz hogyan kell egy demokráciában viselkedni. Mert az öntudat az nem lázadás, hanem a demokrácia velejárója.

Egy párt sem sajátíthatja ki a nemzeti közösség elfogadott jelképeit, mint amilyen a címer, a zászló, vagy a kokárda, mert az a nemzet jelképei, nem pedig egy adott párté.

A politika által sugallt cselekvési programok nem mindig a társadalom többségének boldogulását szolgálják, hiszen jelenleg is a négymillió szegénynek, és a pár tucat gazdag oligarcha országa vagyunk.

Ennek ellenére a Fidesz népszerűsége, mint a hatalom egyedüli letéteményeseként megjelenő párt, nem csökken ebben az úgynevezett centrális politikai erőtérben. Az ellenzéki pártok leszalámizódtak, és súlyos belharcok gyengítik a nagy baloldali pártokat, melyek így természetesen nem igazán népszerűek a nagyközönség szemében.

A magyar nép nagy többsége politikai változást akar, de nyolc hónappal a választások előtt – legalább is úgy tűnik – nincs az a szalonképes politikai erő, mely a Fidesszel szemben fel tudná venni a harcot a győzelem esélyével. A baloldali pártok összefogása 2014-ben súlyos kudarcot vallott, és a kis pártok úgy félnek az összefogástól, mint ördög a tömjénfüsttől. Az ellenzéket ma egy kaleidoszkóp által mutatott zavaros kép szimbolizálja, és nagy kérdés az, hogy ez az összevisszaság egységes politikai erővé tud-e formálódni 2018-ig.

A kérdés tehát kérdés marad, ezek után kire szavaz majd az egyszerű állampolgár jövőre?

ábrahám