booked.net

Hírdetés

MSZP sajtótájékoztatója a levéltár ügyében

2018. július 18., szerda 15:46

Az MSZP városi szervezetének közreműködésével a múlt pénteken sajtótájékoztatásra került sor.

Nem véletlenül a Hősök-terén, a bíróság- levéltár épület tömbje előtt, ugyanis a  Pest Megyei Levéltár „fióklevéltáraként” működő közgyűjtemény jövőjéről volt szó.
Alig egy hete lett nyilvános, hogy a megye illetékesei a levéltár megszüntetését készítik elő! Erről már hónapokkal korábban tájékoztatták a polgármestert, aki a júniusi közgyűlésre terjesztette elő álláspontját! E szerint a város semmilyen formában nem partner a probléma rendezésében. Tudomásul veszi a fenntartó döntését, így a felszámolás végrehajtását.
Ennek következményeként a levéltár iratai a fővárosba kerülnek! Az eddig helyben kapott ügyfél-felvilágosítás, valamint a történelmi dokumentumok kutatása megszűnik Kőrösön.
Mindezeket László Ferenc helyi elnök, mint képviselő mondta el, aki a testületi ülésen tiltakozott a döntés ellen.
A továbbiakban dr. Szakács László az MSZP elnökhelyettese, valamint Fehér István választókerületi elnök értékelte és elemezte László Ferenc által elmondottakat.
Mindketten tragikusnak ítélték meg a városvezetés, és a hely kultúra jövőbeni kapcsolatának kilátásait.

tb

Kapcsolódó hírek

Programajánló

Hírdetés

Minden jog fenntarva