„Félreértés áldozatai Orbán Viktor szerint azok, akik azon rugóznak, miért fogadott el ajándék repülést Garancsi István közpénzmilliárdostól. A miniszterelnök maga vallotta be – mit bevallotta, kérkedett vele a parlamentben -, hogy a magánrepülőzés 30 éve gyakorlat nála. Ne firtassuk most az e kijelentésből eredő esetleges jogi konzekvenciákat: nézzük a történelmi előzményeket! Számon kérte-e bármelyik magyar uralkodótól bárki is, ha minden vagyonát, házát, mezejét, jószágát a koronás főnek köszönhette? Ma is minden, míg a szem ellát, nem a Garancsiaké, Mészárosoké, Vajnáké és a hozzájuk hasonlóké? A NER oligarchái csupán kezelői, gondnokai e javaknak, amelyektől bármikor meg is foszthatja az, akinek a kegyéből jelenlegi pozícióikat elnyerték. Mi sem természetesebb, mint visszaszolgáltatni jótevőjüknek némi jelképest azokból a javakból, amelyek eleve őt illetnék.

A miniszterelnök török barátjának, Adnan Polatnak is azóta emelkedett fel a szerencsecsillaga, hogy a kormányfő vejével seftel, de aligha építhetne például – mint címlapsztorinkból kiderül – teljesen új városrészt az egykori közvágóhíd helyén, ha a jó király és a hozzá napokon belül baráti látogatásra érkező török szultán nem csapott volna egymás tenyerébe. Recep Tayyip Erdogan ráadásul abban is biztos lehet, nem lesz olyan hűvös fogadtatásban része, mint nemrég Berlinben. Ahol – mint Világ rovatunkban olvasható – több elemző már a Merkel-korszak végét vizionálja, emlékeztetve, hogy a háború utáni német kancellárok közül egyik sem önszántából választotta meg politikai búcsújának idejét és módját. Orbán persze – aki kárörvendő mosollyal nyugtázza, hogy az unió erős embereként küzdő „Iron Frau” energiáit lekötik a németországi belügyek – „nőügyekkel” nem foglalkozik. Szövetséget akar viszont kötni az „asszonyokkal”, akiket – ahogy a demográfiai konzultációhoz kapcsolódó cikkünkből kiderül – már Kádár János is még több gyermek vállalására akart ösztönözni. Igaz, azok a konszolidáció évei voltak. Nem úgy, mint a mostaniak, amikor a magyar kormányfő azon dolgozik, hogy tovább élezze a diplomáciai konfliktusokat, most épp – mint az ukrán-magyar vitát elemző írásunkból kiderül – keleti szomszédunkkal. Holott korábban ő is arról beszélt, szükség volna a magyar és az orosz határok közé ékelődő erős ütközőállamra. Amelynek most épp a gyengítésén munkálkodik.

A potenciális partnerekkel folytatott háborúskodás gazdaságilag is megbosszulhatja magát. Erről már a tíz évvel ezelőtt Magyarországra begyűrűződött válság tapasztalatait elemző írásunkban olvashatnak. A hozzá kapcsolódó infografikában pedig azt is bemutatjuk, mekkora árat követelt a magyaroktól a krízis leküzdése. Ráadásul a jövő újra elkezdődött: Orbán szerint küszöbön az újabb recesszió. Amit súlyosbít, hogy a nyolc éve regnáló hatalomnak már olyan hibákat is ki kellene küszöbölnie, amelyek nélküle nem is léteznének.

Mindenesetre hosszú küzdelem lesz. Hosszú, mint a Krasznahorkai-regények legendásan kígyózó mondatai. Igaz, ha az ember tényleg valami fontosat akar közölni – mondja az író, akinek a The Paris Review-ban megjelent életútinterjújának születési körülményeiről Szellem rovatunkban számolunk be -, akkor nem kell pont vagy vessző, csak lélegzet és ritmus. De nem az alámerüléshez!”

Eddig a cikk. Mit lehet ehhez mondani? Orbán Viktor, bár jogi végzettséggel bír, de sohasem gyakorolta jogászi hivatását, egyszerűen nem érti, miért ne ülhetne fel egy tizenhét milliárdba kerülő Garancsi-féle magánrepülőgépre, hiszen neki Garancsi – úgymond – hegymászós kötélbarátja. A baj csak ott van, hogy Garancsi Orbán Viktor miniszterelnök jóvoltából lett gazdag ember, és így a magánrepülőztetés egyfajta hálaadás a miniszterelnök részére Garancsi Istvántól, aki, mint ahogy a cikk nevezi, közpénzmilliárdos!

Egyre erősebb a török befolyás annak ellenére, hogy Törökország nem az EU tagja, és ott kifejezetten dívik az elnöki típusú illiberális „demokrácia”. A törökök százötven évig voltak itt Magyarországon az 1526-os mohácsi vereség után, most úgy tűnik, nem kell semmiféle vereség, és a törökök megint itt vannak.

Nem lehet tudni azt sem, hogy mi lesz a magyar-ukrán konfliktus vége, mert egyrészt szükség lenne egy ütköző államra az Európai Unió keleti határainál a putyini szovjet birodalommal szemben, mely nem lehet más, mint Ukrajna. Ma azonban az orbáni szembenállás politikáját folytatva, csak diplomáciai kiutasításoknak lehetünk tanúi. Soha ilyen mélyponton nem volt a magyar-ukrán viszony annak ellenére, hogy a több mint hatszázezer magyar Nyugatra kivándorló helyébe ukránokat kíván a magyar kormányzat behozni, például a kecskeméti Mercedes második üteméhez is.

Azt is tudjuk, hogy a magyar társadalom reprodukciója sok kívánni valót hagy maga után, bár az Orbán-kormány próbálja a születések számát növelni. Viszont az is ismert, hogy január 1-től a CSOK-családalapítási támogatás megszűnik, miközben az ingatlanárak az egekbe szöktek.

Ezek után már csak egy kérdés marad, az elöregedő Magyarország nyugdíjasainak nyugdíját kik fogják biztosítani, és kitermelni? A fiatalok biztosan nem, mert ők a lábukkal szavaznak.

Orbán már megkongatta a vészharangot, szerinte 2018. után ismét jön az újabb recesszió. Ha Orbán arra gondol, hogy politikai EU-s pávatánca miatt fokozatosan elapadnak az EU-s pénzügyi források, akkor tényleg jön az újabb recesszió Magyarországon.

Kemény idők jönnek, és ezt a Fidesz is beismeri, mert nem tehet mást!

A kérdés már csak az, mire való ez az öngyilkos, mindenkivel szembenálló politika?

ábrahám