„Régi vágású kereszténydemokrácia felépítésén dolgozunk – jelentette ki Orbán Viktor, miután visszatért pártcsaládja, az Európai Néppárt vezetőinek kedélyei lenyugtatását célzó szolgálati útjáról. A negyedik Orbán-kabinet arspoeticájának megfogalmazása kétségtelenül szalonképesebb, mint az illiberális demokrácia emlegetése, bár, amikor Orbán korábban erről beszélt, legalább őszinte volt. Azt, hogy semmi nem áll távolabb a kereszténydemokrácia lényegétől, mint az, amit Orbán „Mária országáról” gondol, polgáraival tesz – s mint Fókuszban rovatunk cikkéből kiderül, újabban Európával is művelni próbál -, azaz Újra néven nevezzük című könyvből is kiolvasható. Sokat elmond persze hazai közállapotokról, hogy a politikusok, közszereplők tetteit „a régi vágású” kereszténydemokrácia által sarkalatos erénynek tekintett igazságosság, mértékletesség, bölcsesség tükrében vizsgáló kötet – magukat keresztény értelmiségieknek mondó – szerkesztői mennyire megrettentek, amikor kiderült: kijelentéseik kormánykritikaként is olvashatók (nota bene: csak így olvashatók).

A kereszténység a „ker.demokrácia” Orbán felfogásában éppen olyan politikai termék csupán, mint amilyen korábban a „polgár” volt. S noha a kormányfő mindent megtesz, hogy úgy tűnjön, mintha a mai Magyarország Európa egyik legvallásosabb országa lenne, négy plusz nyolc év Fidesz-KDNP-kormányzás ellenére minden idevágó adat a magyar társadalom gyors elvilágiasodásáról árulkodik. Ami persze korántsem akadálya annak, hogy a Fidesz a bajor példa nyomán rövidesen előálljon mondjuk a „keresztet minden állami intézménybe” ötletével.

Az Orbán által gyakran emlegetett „kereszténység” leginkább csak kulturális hivatkozási alap. Miközben – mint Magyarország rovatunk összeállításából kiderül – maga a kultúra is ideológiai hadszíntér csupán Orbán számára. E szempontból pedig mi sem zavaróbb a régi-új kétharmad számára, mint az, hogy az általa korábban botrányos körülmények között annektált kulturális szféra a konszolidáció jeleit mutatja. Az ideológiai éberséget olykor még a Fidesz által kinevezett intézményvezetők is készek feláldozni a telt házakért, egy nemzetközi filmes, vagy könyves seregszemle sikeréért, hisz tudják, a világ boldogabbik felén a kutya sem kíváncsi egy propaganda filmre, Wass Albertre, vagy Nyírő Józsefre. Igaz, a politikailag megbízhatatlanná vált MMA-val aligha eshetne meg az a csúfság, ami a Nobel-bizottság irodalmi díjának történetében nyolcadik alkalommal: nem osztják ki a művészeti elismerést. Az efféle botrányokba – mint Szellem rovatunk cikkéből kiderül – voltak, akik korábban lényegében belehaltak (Borisz Paszternak), míg másokat a humor lendített túl az őket ért méltánytalanságon (Karel Capek). Lengyel Balázs, a Lajkó-Cigány az Űrben rendezője ugyanakkor arról is beszél a vele készült interjúnkban, hogy ő akár egy rejtett poénért is hajlandó áldozatot vállalni, bár utóbb megszenvedi, ha kritikát kap. Abban viszont nem hisz, hogy a politikusokról egyszerűen lepereg a feléjük sugárzó gyűlölet. „Biztos vagyok benne – véli a rendező -, hogy a nárcisztikus politikus már akkor sem alszik, ha néhány fiatal tiltakozik a parlament előtt.” Igaz, a keddi tüntetés nem ezt mutatta: míg odakint tiltakozók fújták, bent cigányzenekar húzta.

A magyar nóta placebo hatását még nem, a hatóanyag nélküli szerek hatásosságát viszont már annál többen kutatják. Mint Teh+tudomány rovatunkból kiderül: képalkotó eljárásokkal is sikerül kimutatni, hogyan lép működésbe a placebo hatás, csupán azáltal, hogy az ember elhiszi magának, hogy a felírt terápia kigyógyítja a bajaiból. Ha másra nem, az efféle látszatgyógyszerek, azaz az Orbán-féle ker.demokrácia is bizonyosan erre alkalmas.”

Igen, Orbán, hogy az Európai Unió előtt szalonképes maradjon, az ő találmányát, az illiberális demokráciát átkeresztelte régi vágású kereszténydemokráciává. Ez a világ az I. és a II. Világháború közötti Horthy Miklós-féle úri Magyarországra hajaz. A kereszténydemokráciával, illetve ennek politikai termékké nyilvánításával hazánk is hordozhatja most már a maga keresztjét: azaz az Orbán-féle – keresztényinek egyáltalán nem mondható – valójában illiberális demokráciáját. Ennek a rendszernek a legnagyobb hibája az, hogy nem a szaktudás számít, és egyáltalán a tudás, hanem a hit ebben a keresztényinek mondott politikai termékben, és persze az új „elvtársak” közötti kapcsolati tőke. Hajrá Magyarország, hajrá magyarok! – ha még bírjátok!

ábrahám