booked.net

Hírdetés

Keleti nyitás

2018. március 21., szerda 15:53

Hiába lettünk 2004-ben – népszavazással jóváhagyva – az Európai Unió tagjai, kimondhatjuk, hogy változatlanul csak földrajzilag tartozunk Európához. Szellemileg, gondolkodásmódban semmiképpen sem!

Állandó ellenségkép-keresésünk, melytől a nemzet összetartozását reméli a mostani politikai vezetés, lassan kiír bennünket az Európai Unióból.
Pedig 2004-ben még komolyan hihettük, hogy a történelem ajándékaként valóban sikerült Európa felé elmozdulnunk, de sajnos ebből nem igazán lett semmi sem.
Ma inkább távolodunk Európától. Ezt a távolodást a mostani politikai vezetés programként meg is fogalmazta: Nyitás Keletre!

Ma már ott tartunk, hogy Orbán Viktor heves vállrángatások közepette kijelenti Németországban, ha „Brüsszel nem ad pénzt, akkor majd Kínától kérünk!”
Attól a Kínától, mely egypártrendszerben gondolkodik, és így is rendezte be az ottani társadalmat, másrészt pedig éppen emiatt, igen csak távol áll az európai gondolkodásmódtól és szellemiségtől.

Orthega y Gasset szerint a civilizáció az együttélésre és az együttműködésre való képesség. Aki erre képtelen, az a barbár!
Őszintén szólva, nem igazán tudunk mi, magyarok az európai együttélésre és együttműködésre berendezkedni. Itt vagyunk Európa keleti végén, és bármilyen szomorú, de ki kell mondani, hogy a gyűlöletkampányoktól az emberek túlnyomó többsége elfásult, politikával már egyáltalán nem foglalkozik, és úgy tűnik, hogy végleg beletörődött a jelenlegi helyzetbe.
Miniszterelnökünk pedig Kelet felé fordította hintalovát, és látszólag magabiztosan vezeti vissza népét az őshaza irányába.
Ez véleményem szerint a kereszténységtől való elfordulást jelenti, és a követendő példaképnek pogány, keleti, sámán világot tűzi ki célul. Hiszen az azeri baltás gyilkost „keresztényi könyörületességből” adtuk ki Azerbajdzsánnak, aki hőssé vált hazájában azáltal, hogy álmában egy keresztény, történetesen örmény katonatársát bestiálisan meggyilkolta.

Nekünk már, magyaroknak, Európa csak a több pénzt jelenti, melyet pályázatok formájában le lehet nyúlni. Mindezek ellenére Keletre nyitunk, építünk Roszatom reaktort Pakson, és kínai vasutat a déli határaink felé.
Meddig lehet ezt még büntetlenül csinálni?

Kocinkó

Kapcsolódó hírek

Programajánló

Hírdetés

Minden jog fenntarva