Arról már nem is beszélve, hogy még mindig a Puskás fémjelezte egykori aranycsapat örökségéből akarunk megélni (sőt a Népstadiont lebontva, súlyos milliárdokért Puskás Stadionként állítjuk helyre), illetve azt a régi dicsőséget sírjuk vissza. Elfeledkezvén arról az el nem hanyagolható tényről, hogy ez az aranycsapat a Rákosi-féle diktatúra idején aratta sikereit. Remélhetőleg ez a két fogalom, mármint a foci és a diktatúra nincs összekapcsolva a mai Fideszes fejekben. A 2016-os francia EB óta sikertelenséget sikertelenségre halmozott a magyar válogatott. Emlékezzünk csak Andorra, Luxemburg, Kazahsztán és most a Skótok a Groupama Arénában. Innen csak a skótok távoztak jókedvűen, nekünk maradt az önvizsgálat. Hiába cserélte le a magyar szakvezetés a német szövetségi kapitányt, akit utóbb még Orbánék – valószínűleg a 2016-os EB miatt – állami kitüntetésben részesítettek, de ez az új kedélyes belga nyugdíjas szövetségi kapitány is havi több milliós fizetésért kudarcot kudarcra halmoz.

Bebizonyosodott, hogy hiába önti Orbán Viktor parancsára a magyar költségvetés a fociba a számolatlan milliárdokat, minden jogi kiskaput kijátszva (lásd TAO-pénzek), nincs eredmény.
Épülnek a focistadionok országszerte, lassan már ott is, ahol nincs focicsapat, miközben ezek nézői kihasználtsága jó, ha az 5 %-ot eléri, nem beszélve arról, hogy az állam által az adott önkormányzatnak „ajándékozott” stadion csődbe juttathatja – a fenntartási költségek tekintetében magára hagyott – önkormányzatokat. Nem váltak be a futballakadémiák sem, melyek a TAO- pénzekből a legtöbb állami támogatást kapják, de képtelenek fiatal magyar futballistát kinevelni, és a nagy klubok változatlanul – iszonyatos pénzért – külföldi futballistákat szerződtetnek. A televízióban gyakran láthatjuk, ahogy ezek a kiváltságos sportolók, focisták komoly edzés helyett, kocogva kerülgetik a leszúrt karókat, lazán szlalomozva, esetleg ketten háttal összekapaszkodva „sótörést” mutatnak be. Nem a teljesítményért, hanem a státuszukért fizetjük őket mi, adófizetők.
Ennek ellenére a magyar futball szakvezetésében a realitásérzék helyett csak az álmodozás, az önigazolás, a mellébeszélés, és az állami pénzek utáni ácsingózás van, s a lelkesedés csak addig, amíg az illetők a „zsozsót” fel nem vették.

Fogalmazzunk nyíltan, a magyar állam eltart egy teljesítményre képtelen, gyakorlatilag nem működő rendszert a mi adóforintjainkból, mely ráadásul még a focit kedvelő nézőket sem érdekli.

Mindezekből látható, hogy a pénz nem minden, szakmai elkötelezettség, koncepció és kemény edzések is kellenének.

A magyar foci, ma nem tesz mást, mint kihasználja a magyar miniszterelnök, Orbán Viktor labdarúgás szeretetét, hobbiját, és alááll annak az állami pénzzuhatagnak, mely az adófizetők pénzéből származik, és elfelejti azt, hogy ezért tenni is kellene valamit.

Hajrá Magyarország, hajrá magyar foci!

Kocinkó