A prímet nálam talán az viszi, hogy már Fidesz tagok keresik közvetlen, személyes társaságomat azzal, hogy nem mernek nekem írni, vagy telefonon felhívni, mert meg vannak győződve róla, hogy mindenüket átnézik, lehallgatják. De azért csak elmeséli, egyelőre ne írjam meg. Elborzadva mondja: Ilyen még a kommunista rezsim alatt sem fordult elő! Komolyan elkezdtem aggódni kis hazánk sorsa miatt.
Olyan mérvű demokrácia és szólásszabadság deficit körvonalazódik, hogy lassan elhiszem, amit hithű, de jó érzésű Fideszes ismerősöm mond. Valóban rosszabb már, mint az átkosban… Én éltem akkor, igaz a puhább érában, de sem én, sem hozzátartozóim nem rettegtek. Csak éltünk békében a kommunista rezsim igáját húzva, néha hányingerrel küzdve, máskor nevetve a hatalom hülyeségein, de tisztességesen dolgozva, és az ezért kapott nem éhbérből megélve. Mindig látszott a fény az alagút végén. Most csak egy nagy, hatalmas fekete lyuk tátong. Mely vagy beszippantja az embert, vagy nem érünk el addig, csak majdnem, a kijutás szinte lehetetlen.”
/Heti Hírek, 2014. június 24. Lőrinczy Veronika/
K.Zs.B.T
