Orbán Viktor akkor fennhangon állította, hogy a Fidesz soha nem fog szövetségre lépni a Kisgazdákkal. Egyrészt azért nem, mert különböző politikai platformon állnak, másrészt pedig a Torgyán József vezette Kisgazdapárt politikailag kiszámíthatatlan volt. Nem kellett azonban sokat várni, mindössze egy jó ebédre az Orbán és a Torgyán família között, és a választási koalíció máris megköttetett. A Kisgazdák visszaléptették a Fidesz javára jelöltjeiket, és így nyert a Fidesz, azaz így lett miniszterelnök Orbán Viktor. Ennek éppen huszonkét éve. És azóta hol van már a Kisgazdapárt? A tagság nagy részét a Fidesz kooptálta soraiba, és ez így történt helyben, Nagykőrösön is. Így lettek a „hithű” kisgazdákból buzgó Fideszesek, és nagygazdák. Persze a példa nem volt egyedülálló, hiszen a Fidesz politikai ölelése mindig is halálos volt annak a pártnak a számára, melyet a Fidesz kiszemelt. A Kereszténydemokraták is valahogy így jártak, hiszen ők még mindig, már akik átálltak, a Fidesz „méhében” tartózkodnak, és így komoly politikai befolyásuk nincs a tömegekre, csak akkor, ha a Fideszt, mint szövetségesüket emlegeti.
Persze voltak más színeváltozások is más pártokkal, a rendszerváltás előtti MSZMP sok kádere ma – tisztelet a kivételnek – Fidesz-tag. Mondhatni ők megszokták annakidején az egypártrendszert, és ezért nem volt túl nehéz nekik az átállás a 2010. utáni kvázi egypártrendszerre.
Visszatérve a Kisgazdákra, akik azóta már a Fidesz kebelén belül nagygazdákká váltak, amely azonban csak néhányuknak adatott meg. Orbán Viktor miniszterelnök büszkén emlegette azt az elhíresült mondatát, hogy ő még sohasem hazudott. Aztán ezt egy kissé módosította, ilyeténképpen: ne azt figyeljék, hogy mit mondok, hanem azt, hogy mit teszek!
Ebből a mondatból következik az, hogy mást mond, és mást tesz a hatalom megszerzése és megtartása érdekében a miniszterelnök.
Most legutóbbi beszédében azt állította Sátoraljaújhelyen a miniszterelnök, hogy soha ilyen erősek nem voltunk, mint most, azaz győzelemre állunk. A Trianon óta eltelt időszak, azaz a száz év negyedik generációja fogja a magyarság égisze alatt egyesíteni a Kárpát-medencét.
Egy felelős miniszterelnöktől, aki ráadásul egy olyan ország miniszterelnöke, mely az EU tagja, a trianoni határokon kívül rekedt, mintegy három- három és fél millió magyar problémáját az EU-n belül kellene megoldania, nem pedig a nemzetállami – a XX. században két vesztes világháborút is kiváltó – létet és különállást hangsúlyozó politikájával.
Isten őrizzen meg bennünket attól, hogy egy kicsiny, alig tízmilliós kis ország lévén erőszakosan, fegyveres úton próbáljuk a trianoni belső határokat kiterjeszteni a Kárpát-medencére, ráadásul nagyhatalmi szövetségesek nélkül.
Orbán Viktor a sátoraljaújhelyi beszédében Trianonra emlékezve azt állította, hogy az EU hajója eresztékeiben recseg-ropog, de a keleti szomszédaink lába alatt is remeg a föld.
Akkor felvethető a kérdés, hogy most akkor mi hova tartozunk, Nyugathoz vagy Kelethez. Hál’ Istennek 2004. május elseje óta az Európai Unióhoz. Ezt a történelmi lehetőséget azonban nem kellene egy hatalmi politika oltárán feláldozni.
Kocinkó
