Túl vagyunk a moszkvai labdarúgó világbajnokságon, melyet az orosz vezetés, élén Vlagyimir Putyinnal országuk népszerűsítésére használt fel – sikerrel. Nem hiába öltek bele a vb rendezésébe közel húsz milliárd dollárt, a rendezés kifogástalan, és grandiózus volt.
De mindamellett közvetlen is, melyet a zárónapon a győztes csapatok díjátadásán tapasztalhattunk. Különösen megkapó volt Macron francia elnök és a horvát elnökasszony közvetlensége annak ellenére, hogy a szakadó esőben ők nem kaptak esernyőt, csak Putyin orosz elnök feje fölé tartottak egyet. A vb-t a franciák nyerték Horvátország előtt. A francia csapat etnikailag – és ez vitathatatlan – inhomogén volt, hiszen a válogatottat főleg észak-afrikai játékosok alkották. A horvátok fehérbőrű hazai játékosokkal vívták a vb-t, de nem szabad elfelejtenünk azt, hogy a horvát játékosok szinte kivétel nélkül nyugat-európai híres klubokban fociznak.

Ezért nem érthető számomra, hogy a magyar „nemzeti” média miért „fikázta” a francia csapatot, hiszen az észak-afrikaiak ugyanolyan joggal jönnek át focizni Európába, mint ahogy a horvátok teszik ezt az itteni, európai klubcsapatok tekintetében.
A horvátoknál – nem épültek grandiózus stadionok, mint nálunk -, ez alól talán kivétel Mészáros Lőrinc horvátországi klubvásárlása, és az ottani építkezése néhány milliárd forintért.
A horvátok mindent megtettek a győzelemért, de a franciák jobbak voltak. Vigasztalásul fanyalogva írta a jobboldali magyar média, hogy nem a franciáktól kaptatok ki ti, horvátok, hanem az idegenlégiósoktól.

Visszatérve a magyar foci történetre, mindenki számára emlékezetes mérkőzés volt az 1953. november 25-i Anglia-Magyarország barátságos mérkőzés, ahol az úgynevezett magyar aranycsapat 6:3-as győzelmet aratott. A budapesti visszavágón ez még jobban sikerült, hiszen a nagy labdarúgó múlttal rendelkező angolokat itthon 7:1-re vertük. Rákosi Mátyás akkori pártfőtitkár külön engedélyével kötötték le a meccseket, és ezt a kommunista propaganda, már mint a nagyarányú győzelmeket az angolok ellen a szocializmus győzelmének állította be a kapitalizmus felett.
Azt azonban nem szabad elfelejteni, hogy ez az aranycsapat egy kommunista diktatúrában jött létre. Mindezek tükrében nehezen érthető, illetve részben megérthető, hogy az 1953. november 25-i mérkőzést a mostani politikai vezetés a magyarság összetartozásának ünnepének, illetve jelképének tekinti.

1954-ben Sebes Gusztáv szövetségi kapitány vezetésével az aranycsapat második helyen végzett a nyugat-németek mögött a világbajnokságon, pedig ott esélyesnek számított. Lett is gyász, hiszen az akkori futballszurkoló számára a demokrácia nem a népi demokrácia volt, hanem az aranycsapat! Ha nyert, a sikert mindenki magáénak hitte, ha veszített, a nemzet gyászba borult...

Kádár János is kedvelte a focit, az ő kedvenc csapata a Vasas volt, és politikai okokból a Ferencvárost Kinizsinek keresztelték át, piros-fehér színekkel a zöld-fehér helyett.
1956-ban, amikor Kádár János hatalomra került Puskás Ferenccel együtt, aki az Államvédelmi Hatóság őrnagya is volt, többen disszidáltak, így politikailag az aranycsapat nimbusza, legalább is a Kádár-korszak elején leáldozott. Kádár János elvállalta a Vasas klubelnökségét, Marosán György pedig könnyűipari miniszter mivoltában az ÉDOSZ elnökeként kezdte irányítani és átalakítani a Fradit Kinizsivé. Azaz az FTC az ÉDOSZ sportegyesületbe olvadt be…

Mindez persze politikai okokból történt, s a labdarúgásnak, a sportnak szakmailag ehhez semmi köze nem volt.

Most a politika őrületes stadionépítésekbe kezdett, mindezt Orbán Viktor miniszterelnök jóváhagyásával és kezdeményezésére. Megalakult a Puskás Akadémia is, hogy-hogy nem Felcsúton, a miniszterelnök szülőfalujában. A Felcsút labdarúgó csapatában is 11 légiós szerepel, köztük két afrikai játékos. Úgy látszik a vélt siker mindent felülír, még a „legnemzetibb” együttesnél is.

Igen, a magyar labdarúgás szinte megalakulása óta mindig politikai irányítás alatt volt, hiszen a mindenkori politikusok úgy érezték, hogy a foci sikerek az ő hatalmukat is jótékonyan alapozzák meg.

Pedig most mi, magyarok, már ki sem jutottunk a moszkvai vb-re, de a sikertelenség ellenére öli a pénzt a politika a fociba. Puskás Öcsi mondta annakidején: „Kis pénz, kis foci!” Ebben az illiberális demokráciában viszont ez a mondás imígyen hangzik: „Nagy pénz, kis foci!”

Kocinkó