A libáknak tehát komoly szerep jutott ezen a napon. És hogy miért éppen a libáknak?
Szent Márton legendája biztosan ismerős sokak számára, ezért csak röviden idézem fel. Amikor a jóságáról ismert Mártont püspökké akarták szentelni, ő nagy alázatosságában az érte jövő küldöttek elől a libák óljába rejtőzött. A libák azonban gágogásukkal és szárnyuk verdesésével hatalmas zajt csaptak, így árulták el rejtekhelyét. Mártont végül püspökké szentelték, és haláláig segítette a rászorulókat.

De kanyarodjunk vissza libákhoz! Manapság nagy divatja van a libalakomáknak. Valamire való vendéglátóhely biztosan kínál ilyenkor valamilyen libás vendégcsalogatót, engem azonban jobban érdekelt, hogy vajon van-e még liba a baromfiudvarokban? Vagy a libatartás is már csak egy, a lassan kivesző, hagyományos falusi életforma szokásai közül?

Bár kétségtelen, hogy egyre kevesebben tartanak baromfit, azt kell mondjam, meglepődtem, hogy mégis milyen sok és sokféle szárnyast tartanak a kocsériak. Márton nap apropóján persze leginkább a libák nyomába eredtem, és az egyik kocséri tanyán különlegesen szép ludakra leltem.

Molnárné Marcsiék fodros tollú magyar libái látványos megjelenésükkel a baromfiudvar valódi ékességei, de persze azért pár kettőshasznú más baromfi is színesíti a tanya udvarát.  
Afelől nincs kétségem, hogy miért ezek a ludak lettek a kedvenceik, de hogy miért éppen ezt a fajtát tartják, arról kérdeztem Marcsit, aki szívesen megosztotta velem történetüket.
 
A teljes rokonság vidéki, és mindig, mindenkinek voltak állatai. Többségében baromfi, amit, bár mi magunk Pesten laktunk, mégis mindig tartottunk. Tízévesen már libát, kacsát tömni tanultam… Azt hiszem, a majd hatvan évemből egy napot sem töltöttem állatok nélkül.
Két éve múlt, hogy Kocsérra költöztünk. Tanyát kerestünk, és ahogy átmentünk a falun, itt suttogták a fák a fülünkbe, hogy „Állj meg, nézz körül!” - Hallgattunk rájuk. A tanya pedig „Fodros-tanya” lett.
Egyébként már 4 éve, hogy fodros tollú magyar libákat tartok, ami a magyar libák egyik legkülönlegesebb képviselője. A toll fodrosságát egy gén módosulása okozta. Jól legelő gyorsan növő fajta, a tojók 5-6 kg körüliek, a gúnarak 7-8 kg-ot nyomnak. Jó szülők, évente 20-25 tojást raknak és jól keltenek. Ezek a száraz adatok. De hogy miért éppen ők a kedvencek? A fodros liba az egyik legkedvesebb libafajta, nem kell futkározni a gúnarak elől. De engem valójában a szépségük, változatosságuk, ami megfogott. Mindig más és más tollruhával lepnek meg, mindig van egy új és új lehetőség tolldíszeik változtatására, így minden évben más képet mutatnak magukról. Történetéről vannak pontos leírások, de a fajta sajnos mára odáig jutott, hogy az állomány egy részét génbankokban nevelik. Így őrzik, hogy ne csak mi, de az unokáink is csodálhassák majd. Nálam a fehér változatból van a legtöbb, de fellelhető szürke és tarka változata is. Nálunk nem jellemző, hogy terítékre kerüljenek, mert én nem tudok és nem is akarok kizárólag gazdasági szempontból tartani állatot. Azt vallom: amíg a lélek éhes, addig a has nem tud jól lakni.
Álmodozunk már egy kiállításon való részvételről is, melyhez biztatást is kaptunk, de őszinte leszek: a libák lehet, de én még nem vagyok rá felkészülve.

Ezeket a csodaszép „Márton madarakat” elnézve, csak gratulálni tudunk Marcsinak, és ezúton is biztatjuk, hogy legyen kurázsija a büszkeségeit szakmai szempontok szerint is megméretni!

Kasza Csabáné
Legyünk Kocsér Jó Gazdái