A NÉBIH azonban nem hibáztatja a bajai üzemet, mert úgymond Magyarországon a fagyasztott termékeket főzve fogyasztják, mely védelmet nyújt a listeria-baktérium ellen. A baktérium az úgynevezett liszteriozis betegséget okozza, melyet rendszerint influenzaszerű tünetek, többek között nem csillapodó láz előzik meg. A liszteriozis súlyosabb fajtáit emésztőszervi rendellenesség, úgymint hányinger, hányás, és hasmenés előre jelzik. A betegség kialakulási ideje néhány naptól akár három hétig is terjedhet.
A baktérium maga kapszula formájú, mozgásra képes ostorozó szervével. Sajnos a betegség halálozási arányszáma akár a 70 %-ot is elérheti. Terhesség alatti fertőzéseket az anya általában túléli, de a magzat súlyosan károsodhat.
Ha a baktérium bejut a szervezetbe, vér útján képes ott továbbterjedni. Így magát az agyszövetet is elérheti, és megtámadhatja.
A szerencse a szerencsétlenségben az, hogy a listéria-baktérium kevésbé hőtűrő, 37 Celsius fokon már nem képes mozogni, és 70 Celsius fokon már néhány perc alatt elpusztul. A fagyasztott termékekben, úgy mint zöldségek, képes életben maradni, és ha nem főzik meg a fagyasztott terméket, akkor képes fertőzést okozni.
A következő élelmiszerekben is előfordulhat még: nyers tej, lágyan érlelt sajtok, jégkrém, fermentált kolbászok, nyers- és főtt szárnyasok, mindenféle nyers hús, sőt füstölt hal.
A listeria-fertőzés a fagyasztó üzemek gyártósorain előfordulhat, így azokat rendszeresen és folyamatosan fertőtleníteni kell(ene)!
Mindezt azért, mert a baktérium – mint ahogy azt előbb kifejtettük – életképes tud maradni a fagyasztási-tartósítási eljárás után is.
Ezért érthetetlen a NÉBIH nyilatkozata, mely szerint az üzem nem vétett hibát, mármint a bajai Greenyard Frozen Hungary Kft., mert bizonyítottan a gyártóvonalról listeriával fertőzött termék került le. A fertőzést Nyugat-Európában magyarországi eredetűnek tartják, nem beszélve arról, hogy a botrány éppen a zöldségfogyasztás főszezon idején robbant ki. Jó lenne, ha a NÉBIH nem a fogyasztókat hibáztatná, hanem a fagyasztókat!
Az nem mentség, hogy Magyarországon eddig ez nem okozott fertőzést, hiszen az üzem termékeinek 90 %-a exportra kerül, és a magyar fogyasztók a fagyasztott zöldségterméket megfőzik. Mivel a víz 100 Celsius fokon forr légköri nyomáson, ezért a listeria-baktérium pusztulása biztosnak mondható, az utófőzés hatására.
Sajnos az „egészségtudatos fogyasztás” Nyugaton abban a tévhitben van, hogy a kiolvasztott zöldséget elég csak turmixolni, vagy nyersen, salátaként fogyasztani. Ez nem ad védelmet a listeria-baktérium ellen!
Konzervipari termékeknél más a helyzet, hiszen ott a sterilezés hőfoka 128-132 Celsius fok, mely biztos pusztulását okozza a listeria-baktériumnak, s a konzervdoboz, vagy üveg zártsága miatt biztos védelmet jelent a benne lévő élelmiszer számára utófertőzés tekintetében.
Visszatérve a címben megállapítottakra, főzz, hogy életben maradhass!
ábrahám
Megjegyzés:
Sajnálatos módon a közszolgálatinak mondott ÖH nem hívja fel a lakosság figyelmét erre a súlyos listeria-fertőzés esetre, és annak kivédési lehetőségére. Inkább foglalkozik választási győzelmekkel, és más propagandaanyagokkal, meg karakter-gyilkolászással.
Fenti cikkünkben ennek az érdemi fogyasztói tájékoztatási igénynek kívántunk eleget tenni.
Időközben szerkesztőségünkhöz újabb információ érkezett:
LISTERIA MIATT A KORMÁNYHIVATAL KIVONTA A FORGALOMBÓL A TISZAFÜREDI HEGEDŰS HÚS BT. ÁLTAL GYÁRTOTT, A KÖRÖSMARKET KFT. ÁLTAL FORGALMAZOTT „KÖRÖSMENTI ÍZEK SZARVASI HÁZI FÜSTÖLT VASTAGKOLBÁSZ” CSEMEGE VÁLTOZATÁT!
Szerkesztőség