A tanulási zavar elterjedt jelenség a fejlett országokban, ahol a tanulás a munkaerő-piaci verseny miatt lényegesen nagyobb hangsúlyt kap az utóbbi években, mint bármikor a történelem során. Ez a folyamat viszont tömegekre irányult elvárásokat hozott. A háttérbe szorította azt a tényt, hogy nem rendelkezik mindenki azonos képességekkel, nem képes mindenki mindennek megfelelni. Az embert gyakran reménytelennek tartják, ha nem képes megfelelni az olyan elvárt kompetenciáknak, mint az írás, olvasás és számolás. Azonban a történelem során akadt, illetve akad néhány személy, akik tanulási nehézségeik ellenére képesek voltak bizonyítani, és az élet valamilyen területén maradandót alkottak.
Politikusok, hadvezérek, feltalálók, írók, szobrászok és más művészek rendelkeztek, illetve rendelkeznek tanulási zavarokkal. Jól ismert személyek, akik visszanéznek ránk a tv képernyőjéről, a műsorokból, a könyvesboltok polcairól, és a tankönyvekből. Nagy emberek, akik nagy sikereket értek el, ezért nem gondolunk bele, hogy mennyire közel is állnak hozzánk. Ugyanolyan emberi problémáik és hibáik vannak, mint nekünk. Öt különféle személyt mutatunk be az alábbiakban, akik sikerre vitték az életüket a tanulási zavaruk ellenére!
Agatha Christie több mint 80 krimit írt. Felfoghatatlan, hogyan szenvedhetett egy ilyen ember diszgráfiában. Holott nagyon is igaz a történet. Az írónő otthon nevelkedett, ezért az anyja azt az utasítást adta a dajkának, hogy Agatha nyolcéves kora előtt ne tanuljon meg se írni, se olvasni. Azonban a nagy fantáziával bíró, jó felfogóképességgel rendelkező kislányra ragadt minden, és nagyon fogékony volt az új ismeretekre. Városi sétái alkalmával mindig megérdeklődte a boltokon lévő szövegek jelentését a dajkától, így már ötéves korában egyedül olvasta a Szeretet angyala című könyvet. Az édesapja úgy ítélte meg, hogyha már tud olvasni, tanuljon meg írni is, azonban ebbe az elfoglaltságba már beletört a kislány bicskája. Agatha Christie nagyon nehezen tudta megkülönböztetni a „B” és az „R” betűket, mert a szavak, és nem a betűk szintjén tanult meg olvasni.
Ozzy Osbourne iskolai eredményei nem voltak kiválóak, amelyekkel a tanárai rendszerint visszaéltek, így nem egyszer megalázták őt. A negatív élmények Osbourne-t az oktatás ellen hangolták. Ozzy gyűlölte az iskolát, és csupán egyetlen dolgot szeretett az intézményben: az óra végét jelző csengőszót. Képtelen volt folyékonyan olvasni. Örök vesztesnek érezte magát, az agyát egy „darab takonynak”, amit nem lehet megjavítani, hiszen valamennyi írott betű egy érthetetlen nyelvvé folyt össze a szemei előtt. Gyötrődésének okát harmincéves korában tudta meg, amikor diagnosztizálták nála a diszlexiát, és a figyelemhiányos rendellenességet-hiperaktivitást.
Nem kevésbé boldog gyermekkor jutott Sir Anthony Hopkinsnak is, aki egy szigorú internátusba járt iskolás évei alatt, ahol kiállhatatlan viselkedésével hamar társai és tanárai ellen hangolta magát, mert apja miatt képtelen volt elviselni a nevelői szigort. A diszlexiás színészóriás gyűlölte az iskolát, sokkal jobban vonzotta a zene és a színészet világa. Kedvenc szórakozása a moziba járás volt. Hopkinsra a „Mad”, vagyis az „Őrült” nevet ragasztották walesi tanulmányai alatt. Az iskolai teljesítményét a következő módon írta le: „Pocsék voltam az iskolában, egy igazi balfácán, egy hülye. Antiszociális egyéniség, aki nem zavartatta magát a többi gyerek miatt. Nagyon rossz tanuló voltam. Nem volt meg az agyam hozzá. Nem is tudtam, hogy mit keresek azon a helyen. Ezért lettem aztán színész.” Az iskola mellett a család sem támogatta az ambícióit. Az apja egy pékséget tartott fenn, és szerette volna, ha a fia tovább űzi ezt a mesterséget. A forró kemencék mellett végzett fizikai munka miatt képtelenségnek tartotta, hogy a színészethez hasonló foglalkozásból meg lehet élni, ezért elzavarta Hopkinst a háztól, mikor 17 éves lett, azzal az apai megvetéssel, hogy éljen meg, ahogy tud.
A Patton család katonai tapasztalatokkal már az amerikai polgárháború alatt bizonyított. Hagyománnyá vált nekik a fiúk katonai életre nevelése, így ebben a szellemben nőtt fel az ifjabb George Patton is. Hopkinssal ellentétben egy szerető, gondoskodó apát tudhatott maga mögött, aki megalapozta a karrierjét: felébresztette kíváncsiságát a fegyverek iránt, és lovagolni is megtanította. Pattonra az apja mellett nagy hatást gyakorolt az anyja, anyai nagynénje, illetve John Singleton Mosby, aki az amerikai polgárháború után kegyelemben részesült déli partizánparancsnokként háborús történeteket mesélt a fiúnak.
Patton tizenegyéves koráig nem részesült hagyományos oktatási képzésben, hanem otthon nevelkedett, ugyanis se olvasni, sem írni nem tudott addig. Az egyik életrajzírója, Carlo d’Este szerint Patton olvasási és írási problémákkal küzdött, amely a katonai szerepben és becsvágyában öltött testet. Egy másik életrajzíró, Stanley Hirshon szerint az előbbi zavara enyhült felnőtt korában, de a diszgráfia tartósnak bizonyult. Patton, amint megtanult olvasni, egymás után falta a műveket, ráadásul nagyszerű szónokként és íróként is bizonyított felnőtt korában. A különféle hadjáratokat és hadmozdulatokat páratlan precizitással és ravaszsággal meg tudta tervezni, azonban volt egy olyan szabályrendszer, amibe az ő bicskája is beletört. Ez a helyesírás volt. Ez volt az egyetlen olyan szabályrendszer, amit se megtanulni, sem alkalmazni nem tudott, annak ellenére, hogy emberek tízezreit tudta mozgósítani harctéren.
Az utolsó személy egy tudós szaktekintély, aki igazi sztárnak számít a tudomány területén. Az ő nevéhez fűződik az elmélet, miszerint a dinoszauruszok a madarakkal álltak rokonságban, és korának egyik legnagyobb port kavart, azóta bizonyított feltételezése is, amely szerint némely dinoszaurusznak tollai is voltak. Elismert őslényszakértőként hollywoodi produkcióban is tanácsokat adott. Steven Spielberg Jurassic Park című filmjét, és annak folytatásait is felügyelte, hogy a benne szereplő állatok minél valóságosabban nézzenek ki.
Jack Horner a tanulási zavaráról a következő gondolatokat nyilatkozta: „Tanulási problémám van, amit diszlexiának hívnak. Ez egy olyan szó, amit ironikus módon pont az nem tud lebetűzni és kiejteni, akinek a birtokában van, de talán ez a lényege neki. Felnőttként diagnosztizálták. Az iskolában az igyekezeteim ellenére lustának, hülyének, és talán még retardáltnak is tartottak, és hétszer is megbuktam a főiskolán.”
Horner gyermekként nagyon lassan tanult meg írni, olvasni és számolni. Félénk, introvertált fiú volt, aki mindig idegesen állt fel a tanórákon, ha a tanár felszólította, viszont a tudományos versenyeken nagyszerű eredményeket ért el. Az angollal kapcsolatos nehézségei miatt nem szerzett egyetemi diplomát, ennek ellenére szeretett volna múzeumban dolgozni, mert imádta a dinoszauruszokat. Kitartása eredményt hozott. Leveleire egyszerre három múzeum is válaszolt, holott az apja nem hitt a sikerében. Magához hasonló kamionsofőrként képzelte el őt is.
Az édesanyja és néhány tanára azonban kitartott mellette, és tanácsokkal látták el. Jack Horner diszlexiáját sosem tartotta átoknak, ellenkezőleg, szerinte ezért volt képes meglátni olyan dolgokat, amiket más kutató nem (a tojásban megmaradt dinoszaurusz fosszíliák jelentős részét ő fedezte fel.) Az angollal kapcsolatos kudarcát ironikus gúnnyal kezelte. Amikor megjelent az első könyve, egy példányt elküldött az egyetemi angol tanárának is, az ásatásokhoz a poggyászát pedig az iskolai tankönyvekkel nehezítette egyensúlyként a montanai vad szelek ellen.
Jandácsik Pál
