booked.net

Hírdetés

Notesz - Már harmadszor…

2018. április 23., hétfő 14:39

Igen, a Fidesz most, április 8-án egyfolytában már harmadszor nyert 2010 óta.

De nem is akárhogyan, hiszen megszületett számára a várva-várt kétharmad, mely egyrészt Orbán Viktor és pártja számára szabadkezet biztosít, másrészt pedig az ellenzéket parlamenti biodíszletnek degradálja, fenntartva kifelé a demokrácia látszatát.

2010-ben, emlékezzünk, a győzelem szinte az ölébe hullott a Fidesznek, mert a 2008-as gazdasági válságot a Gyurcsány-kormány képtelen volt kezelni, azaz nem tudta az országot gazdaságilag stabilizálni.

2014-ben a Fidesz győzelmének magyarázatául szolgált, hogy a baloldal darabokra hullott, képtelen volt összefogni, és persze az új választási szabályok okozta ellenzéki tanácstalanság is közrejátszott a Fidesz győzelmében.

Orbán Viktor most, 2018-ban már előkészítette győzelmét, hiszen ügyesen használta ki magát az államot, hogy hatalomtechnikai eszköztárát bővítse. Mert mivel magyarázható az, hogy több millió kiszolgáltatott szegény ember képtelen volt saját sorsát felismerni, és főleg a vidék bedőlt annak a minden alapot nélkülöző propagandának, hogy Orbán Viktor megvédi őket, sőt végvári vitézként Európát is!

Ez utóbbi már csak azért sem igaz, mert a déli határokon lévő magyar kerítés csak legfeljebb eltereli a migránsokat egy másik útvonal felé, azaz Európát nem igazán sikerült megvédenie Orbánnak.

Másrészt ne feledjük, hogy Észak-Afrikából migránsok tízezrei közelítették meg hajóikkal a Földközi-tengeren keresztül Olaszországot. De mindenesetre a magyar választó magáévá tette azt a felfogást, hogy felülről megmondják neki, hogy merre van a jó irány, neki már csak alkalmazkodnia kell.

Miközben sok százezren maradtak az út szélén közmunkásként, és a központosított egészségügy és közoktatás válságba került, addig a kormányhoz közelálló oligarchák gátlástalanul gazdagodtak. Miből? Az EU felzárkóztatási támogatásából, melyek odaítéléséről a magyar kormány döntött, és a felárazások kapcsán milliárdokat juttatott a „jó embereinek”, és rokonainak.

De a propaganda működött, mert a fenyegetettség és a gyűlölet felülírta a tapasztaltakat. Az is elgondolkodtató, hogy ilyen propaganda csak háborús, vagy közvetlen háborús veszély esetén eredményes.

Emlékezzünk csak, már az ókori Rómában, ahol demokrácia volt, mégis diktátort választottak a külső veszély elhárítása érdekében, a hatékony egyszemélyi döntések miatt, melyet egy háborús állapot eleve igényelt. Igen, Orbán Viktornak sikerült felkorbácsolnia az érzelmeket, és teljes egészében ki tudta használni a migránsok, azaz a szerencsétlen háborús menekültek által okozott rettegést.

Végletekig fokozta az idegengyűlöletet, mely sajnos akár nemzedékekre rögzülhet. A XX. század magyar történelme pedig intő példa lenne arra, hogy ezt a goebbelsi propagandafegyvert nem kellene használni.

Nem kellene listákat készíteni a „Soros-bérencekről”, melyben olyanok is szerepelnek, akik már régen elhunytak.

Egyelőre a magyar lakosságot nem érdekli az, hogy a szomszéd államoktól gazdaságilag elmaradtunk, és az sem, hogy egy kevésbé pénzéhes, szakmailag jól felkészült kormánnyal jóval előrébb tarthatna Magyarország.

Persze az is lehet, hogy ezt a lemaradást a mostani szétdarabolt ellenzék, és a civil szervezetek nyakába fogja varrni a habonyi propaganda.

Negyedszer is így lesz?

ábrahám

Kapcsolódó hírek

Programajánló

Hírdetés

Minden jog fenntarva