Akik erre a pályára lépnek joggal várhatnák, hogy a mindenkori kormány megbecsüli őket, hiszen az államot szolgálva, a közösség szolgálatát választották hivatásul. Sajnos azonban mindenkinek szembesülnie kell azzal, hogy sem megbecsülésre, sem tisztességes fizetésre nem számíthat.
Rengeteg közalkalmazott dolgozik nap, mint nap egyre keményebb körülmények között, és a kormány ahelyett, hogy végre rendezné a helyzetüket, inkább folyamatosan csak hitegeti őket, megnehezíti az életüket. Vannak, akiknek 2008 óta nem emelték a fizetését és most még azzal is szembe kell nézniük, hogy a béren kívüli juttatások többségét is elveszik tőlük.
Amíg a fideszes politikusok fizetését havi 5 millió forintra emelik, addig sokuktól az állam évi 100 ezer forintot vesz el.
A közszolgálat nem járhat nélkülözéssel, ezért továbbra is támogatjuk a magyar közalkalmazottak törekvéseit, hogy végre megkapják azt az anyagi és erkölcsi megbecsülést, amit érdemelnek.
Köszönettel tartozunk mindazoknak, akik továbbra is kitartanak a hivatásuk mellett az egyre méltatlanabb körülmények ellenére is.
MSZP Nagykőrösi Szervezete