Tudniillik a tudósok, de a katonai vezetők is rájöttek arra, hogy egy atomháborúnak nincs győztese, csak vesztese van, és ezért ez a halálos fegyver paradox módon megakadályozta azt hihetetlen pusztítása révén, hogy kitörjön a harmadik világháború.

A II. világháborúban, 1945. augusztus 6-án dobták le Hirosimára az uránt tartalmazó Little Boy (Kisfiú) nevű atombombát, mely példátlan pusztítást okozott az emberekben, és az épületekben is.

A Japánra történő atombomba ledobásának idején Robert Oppenheimer még negyvenegy éves volt. Az iszonyatos erejű pusztítás, melyet a bomba okozott, Robert Oppenheimert nagyon megviselte, és jellemében egy jobb sorsra érdemes tudós, meghasonlott.

Az is igaz viszont, hogy ez a Hirosimára ledobott bomba elrettentette a világ katonai vezetését attól, hogy ezt valahol bevessék még egyszer, és így 1945 után újabb világháború már nem tört ki. Az USA-beli Los Alamosban többszáz tudós dolgozott az atombomba létrehozásán, akiket Oppenheimer irányított. Oppenheimer egyébként gyerekkorában csodagyereknek számított, hiszen minden hozzáférhető tudást igyekezett magáévá tenni. A harvardi egyetemen négy év helyett három év alatt diplomázott le, summa cum laude kitüntetéssel. Tehát nem volt akárki, hiszen megtanult latinul, görögül, sőt még szanszkritul is, így eredetiben tudta olvasni a hindu könyveket.

Egyébként atomfizikát hallgatott a cambridgei egyetemen, és már huszonhárom éves korában Németországban doktorált kvantumfizikából. Csak a tudomány érdekelte, amúgy a világ nem. Már akkoriban sem volt rádiója, de telefonja sem. Oppenheimer nem szeretett tudósnak mutatkozni, gyakran volt a társaság központja, és közkedvelt tanárnak számított.

Egyébként, akik ismerték, és vele dolgoztak, zseninek tartották, bár a matematikát nem szerette, és soha nem kapott Nobel-díjat sem. Akik ismerték, kijelentették, hogy elméleti fizikusként szervezőkészség hiányában még egy hamburgeres bódét sem tudott volna elvezetni.

1942-ben őt bízták meg Manhattan-terv vezetésével, figyelembe nem véve zűrös magánéletét, és a II. világháború idején nyilvánvaló vált baloldali kapcsolatait.

A McCarthy-korszak szovjet kémet látott benne azért, mert az amerikai kormány akkori hidegháborús politikáját megkérdőjelezte. Oppenheimert tehát a személyes bosszúvágy megalázta, és mindenütt szovjet kémet láttak benne. Bizony akkoriban egy élenjáró tudós élete Amerikában, az ’50-es évek közepén nem igazán minősült leányálomnak annak ellenére, hogy soha nem volt valódi bizonyíték ellene.

Egy háromfős bizottság 1954-ben Amerika iránt lojális állampolgárnak, de ugyanakkor kockázati tényezőnek minősítette őt.

Mindezek alapján elmondhatjuk, hogy az akkori kor Oppenheimert ellentmondásosan ítélte meg.

A magyar származású Teller Ede sötét szerepe akkor került nyilvánosságra, amikor az Oppenheimer-iratokat nyilvánosságra hozták. Teller Ede valószínűleg irigységből vallott Oppenheimer ellen.

Az utókor szerint Oppenheimer saját vallomása bizonyult önmaga legnagyobb ellenségének.

Oppenheimer az ellene felhozott igaztalan vádak miatt, mint tudós meghasonlott, és persze az utókor is ellentmondásosan ítélte meg őt. Ez a kor a hidegháború korszaka volt, ahol mindenki gyanús volt, aki tudása révén kiemelkedett a tömegből, így Oppenheimer is.

1954-ben a háromfős bizottság úgynevezett ítélete Oppenheimert igaztalanul ítélte meg, mely ítélet az utókor ellentmondásos megítélését is maga után vonta.

ábrahám