A járvány elleni küzdelmet két részre lehet bontani, a gyors és operatív intézkedésekre, melynek célja a járvány részleges blokkolása, hogy az ne terhelje túl az utóbbi tíz évben amúgy is lerombolt és elhanyagolt egészségügyi rendszert, és ezáltal emberéleteket mentsen meg.
A másik probléma, melyet szintén meg kell oldani, az az, hogy a munkahelyeket kell megvédeni, és a járvány lecsengése után a gazdaságot mielőbb beindítani. Ez az intézkedési sorozat még hátravan a kormány részéről, de legalább olyan fontos, mint a koronavírus elleni konkrét küzdelem.
Ha az első pontot nézzük, akkor az orvosok és ápolók hathatós védőeszközökkel való ellátása a legfontosabb, illetve az, hogy a fertőzött helyekről jöttek szűrésével a járvány terjedését blokkoljuk.
Megjegyezzük, hogy a vírus terjedését csak olyan országokban sikerült megállítani, ahol egymillió lakosra számítva nagyságrendekkel több tesztet végeztek el, mint hazánkban. Valószínűleg ennek oka az, hogy még mindig nincs elég eszköz a tesztek elvégzésére.
Pedig nagyon fontos lenne tudni azt, hogy kik a fertőzöttek, kiket kell hatósági karanténba küldeni, és azt, hogy kiket fertőzhettek meg. Nem, nálunk nem így történt, a védekezés első hete azzal telt el, hogy politikai propagandával megpróbálták összemosni a járványt a migrációval.
Emlékezzünk csak, hogy egy kormányprogram keretében legálisan nálunk tanuló iráni diákokon mutatták ki először a vírust, akik hazájukból tértek vissza szintén legálisan Budapestre, és ezt próbálták összekapcsolni a migrációval, azt a hitet keltve, hogy a magyarok ettől betegednek meg.
Az első magyar betegről, egy idős asszonyról mindeközben egy szó sem esik a mai napig, aki elhalálozott.
Mindeközben a kormányzat kialakította saját Európában egyedülálló „sajtótájékoztatóját”, mely újságírók nélkül zajlik. A hatalom igyekszik az információáramlást centralizálni, a járvánnyal kapcsolatos adatokat monopolizálni, és a betegség területi eloszlását titokban tartani.
Így a vidékiek azt hitték, hogy a járvány csak Budapesten tombol, és ők nincsenek veszélyeztetve. A fővárosiak pedig vidékre menekültek a járvány elől, a jó időt kihasználva a Balatonhoz, s ezzel jelentősen fokozva a járvány terjedésének kockázatát.
A kormányzati kommunikációs offenzívát a kormányzat akár meg is nyerheti, de már most kimondható, hogy ha nincs meg a nyilvánosság kontrollja, és az intézkedések korrekciója, akkor bizony az elmaradt, vagy hibás intézkedésekért emberéletekkel kell fizetnünk.
Visszatérve a címbeli kérdésre, egyértelmű a válasz, politikai marketinggel, propagandával ezt a problémát nem lehet legyőzni, hanem őszintén és tárgyilagosan kell tájékoztatni a lakosságot arról, hogy milyen mértékű és eloszlású járvánnyal állunk szemben, és persze mi ellene a teendő.
A járványt nem a hatalom megőrzésének eszközeként kellene kezelni, és politikai népszerűsítésre felhasználni, hanem érdemben és komolyan tájékoztatni. De a veszteséglistára könnyen felkerülhet már az amúgy is lerombolt magyar sajtószabadság maradéka is.
ábrahám
