booked.net

Hírdetés

Olvasói levél: Hírek innen-onnan

2018. március 15., csütörtök 21:21

Jótékonyság Fidesz módra

Az Együtt egyik vezetője kifogásolta, elfogadhatatlan, hogy a kormány szabályozási trükkökkel lehetetlenítse el a jótékonysági ételosztásokat. A kormány a nyomor csökkentése helyett a jótékonysági munkát végzőket tüntetné el. Pesten például a civil szervezetek kénytelenek magánházak udvarán, kertjében az ingyenes ebédet kiosztani. Debrecenben is az ételosztóknak helyfoglalási díjat kell fizetniük minden négyzetméterért, amit az asztalok és a sorbanállók elfoglalnak. Ezt akarja most a Fidesz vezetése országosan kiterjeszteni és törvénybe foglalni, ahelyett, hogy inkább még anyagilag is segítené őket emberbaráti cselekedetükben.

Egészségügy Ismerősöm  (…) 51 éves lányát már harmadszor operálták mellrákról. Most, december 1-én pénteken volt a két és fél órás műtéte. Szombaton pedig hazaküldték Pestről a Kékgolyó utcából. Pedig körül van vágva a melle, 3 cső lóg ki belőle, és majd kedden, tegnap kellett visszamennie, hogy kiszedjék a csöveket. Elküldték, mert nincs hely, nincs személyzet, nincs pénz az élelmezésére, nincs semmi! Így áll a magyar egészségügy 2017-ben. Ha ezt a Parlamentben az ellenzék felveti, mindig az a válasz, hány tízmilliárdot költöttek ebben az évben is az egészségügyre, új kórház építésére. Persze azt nem teszik hozzá, azért épül teljesen új, hogy Mészáros Lőrinc (O.V) cégeinek legyen építő munkájuk, és O.V. apjának fogyjon az előre gyártott épületanyaga meg a betonhoz a zúzottkője. Ezért nem fogadták el a kórházigazgatók javaslatát, hogy akár a Szent Imre, akár a János Kórház is negyedannyi beruházással kibővíthető és modern műszerekkel ellátható lett volna. Csak hát akkor elmaradt volna az építkezésen nyerhető busás haszon. Itt is tetten érhető, hogy a Fidesznek nem a magyar nép számít, hanem a nevükben megszerezhető vagyongyarapodásuk.
(gy)Alázat A Hír tévé a legutóbbi brüsszeli csúcson vette fel videóra Orbán Viktort, amint szinte a földig hajolva közeledik, majd üdvözli az azeri diktátor Ilham Aliyevet. Vajon mi okozza ezt a szégyenteljes megalázkodást a Kelet egyik legsötétebb diktátorával szemben? Nem tudni, de felmerül az emberben a gondolat, csak nem az azeri baltás gyilkosnak O.V. javaslatára történt kiadatása van a háttérben?  Érdekes, hogy a kiadatás után pár nappal Aliyevtől egy magyar bankba érkezett 1,2 millió USA $, és „nem tudni” ki vette fel és hova lett a kb. 300 millió Ft-nyi összeg.
 

Baky Miklós

Kapcsolódó hírek

Programajánló

Hírdetés

Minden jog fenntarva