Egy megyei jogú városban egy állami fenntartású gimnáziumban – melynek itt most szándékosan nem írnám le a nevét -, amely az országos listán a legjobbak között szerepel, a zsibongójának a mennyezete faállvánnyal volt aládúcolva. A gyerekek ez alatt közlekedtek, mert mint utóbb kiderült, nem volt költségvetési pénz az épület rendbehozatalára. Aztán – szerencsére – tanítási óra alatt, amikor nem voltak gyerekek a zsibongóban, bizony megadta magát a mennyezet vakolata, és leszakadt.

Senki sem sérült meg így a fentiek miatt, viszont az igazgató reményét fejezte ki, hogy ezek után a felügyeleti és működtető szerv majd csak megjavíttatja az iskola zsibongóját. Így ám, mert minden kárban van haszon, még az unortodox gazdaságban is.
Hiába volt a sok országos tanulmányi verseny, amit megnyertek, ez sem volt elég ahhoz, hogy az iskolaépületet korábban megfelelő színvonalon karbantartsák…
Ennyit az oktatásügyről…

Ugyanebben a városban az egészségügy egészen konkrétan, a kórházi ellátás is rengeteg kívánnivalót hagy maga után. Az egyik szülő mesélte nekem, hogy a gyermekét ennek a megyei jogú városnak a kórházába vitte be alhasi fájdalmakkal, melyet a háziorvos állapított meg. A sürgősségi osztályon azonban az orvosok nem tudták eldönteni, hogy vakbélgyanús a kisfiú, vagy valami más okozhatja a hasi fájdalmat. De azért befektették a kórházba, enni nem adtak neki, inni is csak éppen annyit, hogy szomjan ne haljon. Arra hivatkozva, hogy ha műteni kell, akkor fizikailag készen álljon a műtétre, és a bélcsatornában ne legyen emésztésre váró élelmiszer. A tizenkét éves fiú huszonnégy órát éhezett, mire az orvosi konzílium nagy nehezen arra a döntésre jutott, hogy mégis csak megoperálják, mert ha a vakbél perforálódik, akkor életveszélybe kerül a gyermek.
A kisfiú átesett a műtéten, és szinte az utolsó pillanatban történt a műtét, mely, mint utóbb kiderült, életmentő volt. A vakbél majdnem perforálódott, ami olyan súlyos hasüregi fertőzést okozhat, amibe a kisfiú belehalt volna...
A történet tehát szerencsésen zárult, de végződhetett volna ez másként is. Iszonyatos belegondolni abba, hogy egy sürgősségi osztály bizonytalankodása miatt bárki életveszélybe kerülhet, mint ahogy sajnos erre már több példa is volt ebben az országban.  A diagnózis megállapításának elhúzódása halálesetekhez vezetett.
Így áll az egészségügyünk, nem beszélve a kórházi fertőzésekről, melyek az elemi takarítás hiánya miatt, olyan baktériumtörzsek tenyésztődnek ki, melyek már az antibiotikumokra sem reagálnak, azaz a rendelkezésre álló eszközökkel, gyógyszerekkel nem pusztíthatóak el.

Nem beszélnek róla, de nemcsak orvos- és nővérhiány van az állami kórházakban, hanem a takarító személyzet is hiányzik, vagy hiányos. Elég csak egy pillantást vetni néhány kórház – s ez alól a főváros sem kivétel – mosdójára, wc-jére.

Az egészségügyi ellátás ingyenes, mondják, de persze, aki dolgozik, az viszont fizeti az egészségügyi hozzájárulást.
De ez az ”ingyenesség” sajnos olyan is, nem beszélve az oktatásügyről, mely nem teszi lehetővé a szegényebb sorsú gyerekek továbbtanulását, s mint ahogy ezt Pokorni Zoltán Fideszes politikus, egyébként oktatásügyi szakértő kifejtette, hogy évente tízezer fiatalkorú megy a „lecsóba”, azaz képzés és tanulási lehetőség nélkül marad.
Hát így állunk! Nem gondoltam volna, hogy ezek a rendszerváltás után majd harminc évvel, a XXI. században itt, Európában, az Unió tagjaként, Magyarországon megtörténhetnek.

ábrahám