„A megszokottaktól eltérően ma nem léphetünk be a művelődési ház épületébe, nem beszélgethetünk egymással az ünnepségre várakozva, nem ülhetünk egymás mellé a színházteremben, nem tapsolhatjuk meg közösen a jubilánsokat, nem búcsúztathatjuk közösen a nyugdíjasainkat, és nem koccinthatunk kollégáinkkal az újbóli találkozás örömére. Ennek ellenére várjuk a közös ünnepet, amelyet most egyéni kivitelezésben, és olyan formában teremtettünk meg, ami példa nélküli mindannyiunk életében. A fellépők, a köszöntésben résztvevők digitális jellé alakulnak, és láthatatlan rezgés útján jutnak el az ünnepeltekhez a monitorokon keresztül. Ugyanakkor komfortzóna ide vagy oda, a cél nem változott: ünneppé tenni, közös ünnepként megélni a pedagógusnapot.” – hangsúlyozta beszédében a polgármester.
A köszöntője mellett intézményenként lebontva el lehetett olvasni a jubiláló, illetve nyugdíjba vonuló pedagógusok névsorát, majd a Bihari Ifjúsági Stúdió egy szívhez szóló műsorral mondott köszönetet az ünnepelteknek.

„– Köszönöm a türelmedet, míg megértetted velem az ovis piros kis bicikli ugyanolyan gyors, mint a kék. Köszönöm a térdhorzsolásokra adott varázssebtapaszokat és gyógypuszikat, amik minden fájdalmat azonnal eltüntettek.
– Köszönöm, hogy munkád eredményeként versmondó versenyeken szerepelhetek és mára csak egy vicces emlék, hogy annyira pösze voltam, sokszor anyukám sem értett meg gyerekként.
– Köszönöm, hogy megtanítottad nekem, a rajz ötösöm ugyanolyan értékes, mint amit matematikából kaptam. És ma a képzőművészet világában élhetem át azt, amit valóban szeretek csinálni.
– Köszönöm, hogy megtanítottad a labdával sokkal jobb közösen játszani, azt hogy az „miénk” és „együtt” sokkal erősebb mint a „csak az enyém” de egyedül.
– Köszönöm, hogy az apró székeken görnyedve gyerek maradtál, velem együtt játszva, akkor is, mikor már 20. éve voltál óvónéni.
– A jó pedagógus kicsit anya is, köszönöm, hogy tantervedben nem csak a „Mi a helyes megoldás?” kérdése szerepelt, hanem helyet kaptak olyanok is, mint a „Minden rendben?” „Hogyan tudok segíteni?”
– Az, hogy az iskola – és benne a tanár – milyen volt, csak jó 10 évvel az iskola elvégzése után kezd kiderülni. Köszönöm, hogy képes voltál úgy adni, tudtad, gyerekként nem várhattál tőlem cserébe túl sokat.
– Köszönjük, hogy kreativitásotok és kitartásotok nem ismert lehetetlent, egy olyan helyzetben sem, amikor a legnagyobb szükségünk volt a segítségetekre, mikor fontos, hogy maradj otthon, de együtt is legyünk.

– Tudom, hogy nem könnyű a munkád, túl kevés a köszönöm és az elismerés, megoldandó problémák és papírmunka viszont annál több akad. Köszönöm, hogy ezek ellenére sem feledkeztél meg a legfontosabbról, hogy „szeretet nélkül nem szabad gyerekekkel bánni…”
– Köszönöm, hogy kemény munkáddal és kitartásoddal megmutattad nekem azt, hogy a diszlexia és a diszgráfia nem akadálya annak, hogy felnőttként sikeres legyek. Ma pedagógusként ugyanezzel az elhivatottsággal adhatom tovább a tőled kapott törődést és szeretetet.
– Köszönöm, dicséreted, az elismerésed, a bíztatásod, a legjobb osztálykirándulásokat, a közös beszélgetéseket, hogy hagytál kibontakozni, hogy mindig tudtál motiválni…” – hangzanak el ezek a szép és igaz kijelentések az Ifjúsági Stúdió által, akik egy dallal is készültek: a Baggossy Brothers Olyan ő című szerzeményét pedagógusokra írták át.

A személyes köszöntés sem maradt el, ugyanis a jubilálók emlékplakettjeit a képviselő-testület tagjai a körzeteik szerint elvitték a pedagógusoknak, akik közül többen meghatódtak a gyönyörű gesztustól.

Jandácsik Pál