a Határtalanul program keretében, az abonyi Somogyi Imre Általános Iskola 7. osztályos diákjai erdélyi körúton vettek részt április 23. és 26. között. A pályázaton 1 877 000 Ft-ot nyertek az utazás és szállás költségeinek fedezésére. A projekt (HAT-16-01-0298) a „Székelyföld kincsei - Túra a sóvidéken” elnevezést kapta, mivel Abonyon át vezetett az egykori sóút.
Az alábbiakban a Somogyi Imre Általános Iskola beszámolóját olvashatják:
Hajnali indulás, zökkenőmentes határátlépés után, Nagyváradon találkoztunk idegenvezetőnkkel, Bálinth Zoltánnal, aki személyiségével magával ragadott bennünket. Humorával, érdekes történeteivel feledtette a sok buszozást. A Király-hágón átkelve értünk a történelmi Erdély területére. Utazásunk első helyszíne Bánffyhunyad volt, ahol megnéztük a református templomot, melynek kazettás mennyezete hasonló az abonyi református temploméhoz. Majd a Tordai-hasadék felé vettük utunkat, s alászálltunk a sóbánya földalatti birodalmába. Több mint száz méter mélységbe ereszkedtünk le, ahol megismerkedtünk a bánya történetével, a só egészségre gyakorolt hatásával, megtudtuk, hogyan alakultak ki a sócseppkövek. Az esti órákban érkeztünk meg a szállásunkra, ahol finom vacsora várt bennünket.
Másnap reggel korán indultunk a parajdi sóbányába, ahol busszal vittek le minket a 80-100 m mélybe. Itt templom, múzeum és játszótér is volt. Majd a Sószorosban sétálunk, ahol a só különleges formáival ismerkedünk meg, mint például a felszínen kialakult barázdák, a sókarok, valamint borsós felszínű só karfiolok. Ellátogattunk a Szent József Gyermekotthonba, ahol futballmérkőzést vívtunk a helyi gyerekekkel. Megismerhettük mindennapi életüket, bekukkanthattunk az otthonukba s jó érzés volt látni a gyermekek arcán az örömöt, amikor átadtuk nekik az édességekből álló ajándékcsomagot.
Megnéztük Szovátán a Medve-tavat, amelyről a gyerekek az előkészítő órákon megtanulták, s a helyszínen együtt mondták, hogy ’heliotermikus’! Korondon egy fazekasműhelyben megtekinthettünk egy bemutatót a cserepek, köcsögök és tálak készítéséről. A szállásunk felé haladva megálltunk Tamási Áron sírjánál Farkaslakán. Kellemesen elfáradva érkeztünk vissza a szállásunkra, ahol a vacsora után vetélkedőben mérhették össze tudásukat a gyerekek.
Harmadnap Székelyudvarhelyen az Emlékezés Parkjában rövid történelemórát tartott nekünk Zoli bácsi. A Székely Vándor kiléte nekünk, pedagógusoknak is feladta a leckét, de végül megtudtuk, hogy ez a szobor Wass Albert író, költőnek állít emléket. Székelyvarság felé vettük utunkat, ahol kisebb túrázás után eljutottunk a Csorgókő-vízeséshez. Csodálatos látványban volt részünk. Egy helyi székely bácsi a zsindelykészítés lépéseit mutatta be nekünk, majd elkölthettük a házi finomságokból összeállított piknik ebédünket.
Szentegyházáról traktorok vittek fel bennünket a Menedékházig, ahonnan még körülbelül 1 órát gyalogoltunk fel a csúcsra. Azt mondják, nem is járt Székelyföldön az, aki a Szent Hegyen nem járt. A csúcsra vezető úton térdig érő hóban tapostunk, meg-megálltunk s gyönyörködtünk a kilátásban. 1801 m magasban rendkívüli volt a látvány, szinte „egész Erdély” a lábaink előtt hevert. A hely misztikus hangulatát a tetőn szétszórtan felállított kisebb-nagyobb kőhalmok és kőfeliratok, keresztek és kopjafák fokozták. Meghatódva, közösen elénekeltük a Székely Himnuszt. Aki egyszer itt járt, megérti, hogy miért „Szent” a székelyeknek ez a hely. Kellemesen elfáradva érkeztünk vissza a szállásra, ahol a vacsora után néptáncos mulatság vette kezdetét. Fáradt diákjaink nagyon lelkesen tanulgatták a különböző székely táncokat.
Utolsó reggel búcsút mondva Székelyudvarhelynek, meglátogattuk a Petőfi Emlékhelyet Fehéregyházán. Itt található az 1897-ben felavatott turulmadaras obeliszk, örök emléket állítva az 1849. július 31-i csatában elhunyt honvédeknek. Közösen elszavaltuk a Nemzeti Dalt. Segesváron megcsodáltuk a híres Óratornyot és felmásztunk a diáklépcső 172 fokán a templomdombra. Utazásunk utolsó helyszínéhez érkeztünk, Kolozsvárra. Sorra jártuk a város nevezetességeit, mint az igazságos Mátyás király lovas szobrát, szülőházát, a Szent Mihály templomot és a Farkas utcai református templomot.
Utazásunk végén érzékeny búcsút vettünk Zoli bácsitól és Erdélytől is, majd a több órás, kimerítő, de élményekben gazdag út után autóbuszunk begördült iskolánk kapuja elé, ahol meghatódott szülők fogadtak bennünket.
Darányi Erika
