– Tomival sokszor játszottunk már együtt, többek között sinatrás produkciókban is – mesélte Tóth Gyula, a zenekar vezetője. – Ez is része volt a műsornak. Az Arénában már háromszor került megrendezésre egy táncdalfesztivál emlékéről szóló műsor, ahol ugyancsak együtt dolgoztunk. Abban a műsorban Tomi magyar dalokat énekelt. Ezekből próbáltunk összegyúrni egy produkciót Valentin-nap környékére. Tomi viccesen mindig elmondja, hogy minden dal vagy a nyárról, vagy a szerelemről szól. Erre az estére ez hatványozottan igaz volt.

Vastag Tamás zseniális produkcióját állva, vastapssal jutalmazta a közönség. Az énekes a rá jellemző szerénységgel mégis bevallotta, hogy egy-egy fellépése után jól esik neki a nyugalom.

– Két gyermek mellett sosincs csend – nevetett. – Az otthoni éneklésem a Bogyó és Babócára és egyéb gyermeknótákra korlátozódik az utóbbi években. Az autóban abszolút nem hallgatok zenét, esetleg csak híradót. Rengeteget dolgozom, és ha egyedül vagyok, inkább csendben szeretem eltölteni az időt.

Az élő zene óriási kuriózum vidéki városokban, így Abonyban is. Ennek az okait a két művész hosszan taglalta.

– Nagyon nehéz összehozni egy olyan produkciót, mint ez Valentin-napi este – kezdte Tóth Gyula. – A finanszírozása nagyon nehéz. Vidéken különösen, de még Budapesten is. Nagyon drágák az élő zenei koncertek jegyárai. Az abonyi produkció is javarészben a Nemzeti Kulturális Alap finanszírozásából jött létre.

– Az, hogy miért nincs sok helyen élő zene, többféle okra vezethető vissza – folytatta Vastag Tamás. – A szocializmus alatt (a „három T” időszakában) hozzászoktatták az átlagembereket az alacsony jegyárakhoz. Nyugat felé a színházak és a koncertek jegyárai sokkalta magasabbak, mint Magyarországon. Ezt nálunk nem lehetne bevezetni, ezért is kulcsfontosságú a kultúra támogatása. Az élő zene, hacsak nem egy Arénában szól, nem rentábilis. Pár száz főnél még nem tud nyereséges lenni párezer forintos jegyárakkal. Hiszen egy ilyen műsornak rengeteg költsége van: azt létre kell hozni, van egy próbafolyamat, a zenekart utaztatni kell, és akkor még nem is beszéltem a világosításról, hangosításról és egyéb háttérmunkákról. Eleve nem adottak a feltételek az élő zenekarhoz sok helynél. A művelődési házak hetven-nyolcvan százalékában nincs olyan többcsatornás keverőpult, amely élő zenekar hangosítására alkalmas. Ha nincs más lehetőség, én is laptoppal megyek fellépni. Azt gondolom, ha egy énekes élőben énekel, a szívét-lelkét beleadja, akkor nem ciki a zenei alap. Az a ciki, ha nem tiszteli meg a közönséget azzal, hogy saját maga énekel, hanem playbackkel.

A Studio11 Ensbemble tagjai között zenélt Varga Gábor „Kakas” is. Az abonyi művész tragikus hirtelenséggel hunyt el 2016-ban. A tavalyi Kultúra Napi ünnepségen megkapta „Abony Közművelődéséért” posztumusz kitüntetést is. Tóth Gyula meghatottan mesélt a zenészről.

– A mai napig hiányzik. Kakas egy meghatározó személyiség volt a zenekarban. Ő nem csak egy trombitás volt. Hátul ült, középen. Nem is látta a többi tag. Mégis, egyben tudott tartani egy hangindítást, egy hangvéget. Hallották, hogy mikor fogja elkezdeni, és azt, hogy mikor fejezi be. Nagyon örülök, hogy sikerült kialakítani Simon Szabinával, az Abonyi Lajos Művelődési Ház igazgatójával az együttműködésünket, hogy minden évben egyszer, minden erőnket összeszedve elhozzunk egy kiváló énekest Abonyba. Szenzációsan jó produkciók születtek meg, és hihetetlen jó érzés az abonyi közönségnek játszani. Nekünk ez elsősorban azért fontos, mert ilyenkor minden pillanatban emlékezünk Kakasra.

Jandácsik  Pál