Az a Berente Terike, aki alig néhány hónapja, július 7-én a Kocséri Múzeumok Éjszakáján mindenkit magával ragadó módon beszélt őseiről, az egyik szívügyéről, a családfakutatásról. Biztatott is mindenkit, hogy vágjon bele, keressen, kutasson. Azóta már többször gondoltam, egyszer majd közelebbről is kikérdezem Terikét, hogyan kezdjek neki. Sajnos, már nem lehet, a gondviselés közbeszólt.
Nagy tervei voltak még családfakutatás terén, és Kocséron is. Szívesen vezette volna a Kocséri Helytörténeti Gyűjteményt nyugdíjazása után, ezt többször említette nekem. Még néhány éve lett volna addig. Mi pedig örültünk, nagyon örültünk, hogy egy mély tudással, szakmai alázattal, Kocsér iránti őszinte szeretettel megáldott pedagógus szolgálná községünk közművelődését. Már a fejünkben sok-sok ötlet meg is született, hogy mire kérnénk fel Terikét, hogy segítsen, adjon tanácsot, ötletet. Sajnos, már nem lehet, a gondviselés közbeszólt.
60 évesen, október 10-én, szerdán kísértük utolsó útjára a kocséri temetőben. Nagyon meghatóan búcsúztak tőle volt kollegái is, a Neumann János Egyetem Pedagógiai Szakkönyvtárából: „ez is annyira jellemző rád: összehozod, összetartod az embereket, elsimítod a feszültséget. Mert nagyon jól tudod, hogy dolgozni, sőt egymás mellett létezni méreg nélkül csak így lehet….nemcsak egy kiváló könyvtáros szakembert, egy remek pedagógust, egy felkészült helytörténészt veszítettünk el, hanem egy meghatározó kollégát, egy nagyon közeli barátot…. „
Fájó szívvel búcsúzunk, Isten veled Terike! Hiányozni fogsz a te szeretett Kocsérodnak!
Dávid Krisztina
Legyünk Kocsér Jó Gazdái
