Legalábbis, ebben a városban nőtt fel. Bár a munkája, az álma Budapestre csábította, gyakran látogat haza családjához Szilágyi Dávid, akit ma már fotózni is egyre többször hívnak Abonyba, ahová mindig szívesen tér vissza.

Az első találkozás a fényképezőgéppel
- Már egész kiskoromban érdekelt a fotózás, habár akkor még nem sejtettem, hogy később ezzel fogok foglalkozni. 2002-ben kezdtem meg az általános iskolát a Somogyiban, testnevelés tagozaton, de rá kellett jönnöm, hogy a természettudományok közelebb állnak hozzám, mint a sport. Így osztályt váltottam, és elkezdtem többet foglalkozni a biológiával és a földrajzzal. Egy osztálykirándulás alkalmával került először egy Kodak fényképezőgép a kezembe. Nagyon újszerűnek éreztem, hogy fényképeket készíthetek. Ez még bőven az okostelefonok korszaka előtt volt - emlékezik vissza interjúalanyom.

Szilágyi Dávid sorsa már ekkor megpecsételődött. Talán tudat alatt már akkor is érezte, hogy a vissza nem térő, fontos pillanatokat megörökítő tárggyal való kapcsolata szorosabb lesz, mint az átlagembereknek. A hobbi szintű lelkesedés megmaradt a pályaválasztás után is.

A kibontakozás

- Egy szerencsés véletlennek köszönhetően szereztem tudomást egy középiskoláról Mátrafüreden, ami akkor nagyon megtetszett nekem és a mai napig nagyon közel áll a szívemhez. Az általános iskola után kollégista lettem a Mátrában, az ország egyik legszebb vidékén. A középiskola tartogatta számomra a kibontakozás lehetőségét. Másodéves voltam, mikor először vettem magamnak egy saját, tükörreflexes fényképezőgépet. Borzasztó büszkén hordtam magammal egy-egy iskolai rendezvényre vagy kirándulásra. Az iskolán belül jött az első megkeresés is, amire tisztán emlékszem. Egy végzős osztály szalagavatóját kellett megörökítenem. Nagy felelősséget éreztem, hiszen ez volt az első olyan fotózásom, ami már túlmutatott a hobbi szintjétől. Kezdett kikristályosodni, hogy ezzel a szakmával komolyabban szeretnék foglalkozni - eleveníti fel a kezdeteket Dávid.

Az érettségi közeledtével döntéshelyzetbe került, két egymástól igen távol álló szakma közül kellett választania: erdésznek áll, vagy a fotózás útján menetel tovább. A belső hang megmutatta az utat, a fényképkészítés iránti olthatatlan vonzalom és kíváncsiság hajszolta, hogy még inkább elmerüljön ebben a számára izgalmas világában.

- A csendes vidéki közegből felköltöztem a nyüzsgő fővárosba. Beiratkoztam egy budai iskolába, ahol elvégeztem egy fotográfus képzést. Visszagondolva, két meghatározó dolgot köszönhetek az iskolának. Az egyik a technikai tudás, amely nélkül egy bizonyos szint felett nem lehet érvényesülni. A másik, hogy megismerhettem olyan embereket, akik egykor az osztálytársaim, tanáraim voltak, ma pedig már a kollégáim, üzlettársaim és közeli barátaim - idézi fel az elmúlt éveket a fiatal fotós, akinek eleinte szokatlan volt az új környezet, de ma már tudja, hogy jól döntött.

Saját vállalkozást indított, és másokat is erre buzdít

A 22 éves fiatalember úgy gondolja, hogy nincs könnyű helyzetben, aki a fotózás útjára lép, mert nem könnyű az elindulás, de mára kifizetődővé vált számára.

- Ez egy olyan szakma, ami a kapcsolatokra és a portfólióra épít. Ez a két dolog határozza meg, tudsz-e érvényesülni. Ezért is nehéz a kezdőknek, mert ez a két feltétel még nem adott. A kapcsolataid adják a megrendelőket, a portfólió pedig a hitelességet. Számomra mérföldkő volt 2017 nyara, amikor elindítottam a saját vállalkozásomat. Rengeteg munka és kitartás eredménye, hogy ma már megállom a helyem ebben a telítettnek tűnő szakmában. Nagyban segítette a vállalkozásom beindítását, hogy támogatásra pályázhattam. Ez a lehetőség szakmától függetlenül mindenki számára adott.

„Nincs két egyforma fotózás”

- Ez egy rendkívül változatos hivatás - vélekedik a képfestő, aki szerint nincs két egyforma megbízás. - A munkán túl is része az életemnek ez az elköteleződés. Nagyon sokat jelentett számomra, hogy nemrégiben megkerestek az SOS Gyermekfalvaktól egy önkéntes fotózás kapcsán. Két nap alatt közel 250 gyerkőcöt kaptunk lencsevégre Kecskeméten. Nagyon megindító volt, ahogy a gyerekek a közös munka során kinyíltak és meglepően őszintén meséltek magukról egy-egy személyes történetet.

Dávid számára egyébként az emberek megörökítése jelenti a legnagyobb kihívást.

- Kissé zárkózott személyiségem miatt egy rövid ideig nehézséget is okozott az emberek fotózása - vallja be. - Ma már könnyebb a dolgom. Egész kicsi gyerekektől az iskolai tablófotózásokon keresztül az esküvőkig folyamatos felkéréseim vannak. Szerencsére egyre szélesebb spektrumban nyílik ki számomra ez az út, így mindinkább ebben látom a jövőmet. A munkámat innovatívnak tartom, szívesen kísérletezek egy-egy új beállítással vagy egy új nézőponttal. Úgy gondolom, hogy továbbra is a fotózás fogja meghatározni a jövőmet. Közeli célom, hogy a munkahelyemet helyileg különválasszam a lakásomtól. Szeretnék egy saját stúdiót, ami adott esetben a munkahelyem lehet. Távolabbi célom, hogy csapatot építsek, akikkel közösen tudok dolgozni - zárta gondolatait a fotográfus.

Gratulálunk Szilágyi Dávidnak a vállalkozásához, és további sok sikert kívánunk céljai megvalósításához!

Darányi Erika