A szolnoki Marcipán Cukrászda egyik asztalánál ülünk le, nem véletlenül, hiszen Szilárd itt dolgozik. Süteményt nem kérünk, de addig-addig beszélgetünk, hogy megígérjük, viszünk abból a bizonyos fondantos habos islerből, amit éppen itt találtak ki. A Venesz-díjas Móra László vezette cukrászda olyan híres, hogy a cukrászat történelmében is szerepel. Ezekkel már Szilárd dicsekszik, közben pedig arra kérem, meséljen arról, hogyan lett belőle cukrász.

A Sipos Orbán Szakiskola és Kollégiumban tanulta a szakmát, ahol 2016-ben végzett.
- Az utolsó évben kaptam lehetőséget, hogy a gyakorlatomat a Marcipánban töltsem, aztán itt ragadtam. A felettesem vélhetően látott bennem fantáziát, így hozzáengedett a díszmunkákhoz. Jelenleg a gyümölcsözés, a dísztorták, a formatorták készítése, és a szeletelés a feladatköröm. Ettől függetlenül minden területen meg kell állnom a helyemet. Voltam szakmai gyakorlaton Abonyban is az Amaretto Cukrászdában - kezd bele a mesélésbe.

Az abonyi tehetség nevelőszülőknél nőtt fel, és azon ritka fiatalok közé tartozik, aki valóra válthatta gyermekkori álmát.
- Kiskorom óta cukrász szerettem volna lenni, bár akkor még nem tudtam annyira elképzelni, hogy milyen lehet, de amit otthon láttam, az nagyon tetszett - emlékezik vissza mosolyogva. Anyukám sokat sütött otthon, én pedig mindig segítettem neki.

Szilárd imádja a szakmáját, szinte nem is tudott olyan szegletét mondani, amit nem szeret:
- A díszítések fogtak meg legjobban, de minden területen szeretném kihozni magamból a maximumot, hogy tehetséges, jó cukrász legyen belőlem. Amit rám bíznak, mindent megcsinálok a saját képességeimhez mérten. Úgy érzem, hogy még van hová fejlődnöm, ezért a mesterképzést is szeretném elvégezni - folytatja.

A cukrászdában Kiss Zoltán a mentora, aki sokat segít neki a szakmai fortélyok elsajátításában. Tőle lesi el a cukrászat csínját-bínját. Még alig kóstolt bele a mesterségbe, máris megmérette magát a Pelikán Kupán 2015-ben.
- Először az iskolát képviselve tanulóként indultam, ahol előbb Arany, majd tavaly ezüst minősítést kaptam. Idén már teljes értékű cukrászként, egyedüliként szereztem Arany minősítést és egy különdíjat, amit a kupa jelképez - mondja szerény büszkeséggel.

Szilárd egy dísztortát, egy zsúrtortát és egy nyolcszemélyes dísztálat készített a kiállításra, melyen mignonok voltak.
- A süteményeket előre kellett elkészíteni. Ez a verseny teljesen más volt, mint a korábbiak, mert pl. a középiskolában sokat segített az oktatóm, Jakobiczné Pályi Hajnalka, aki állítom, hogy a legjobb oktató Szolnokon -, idén viszont a mentorom teljesen rám hagyta a feladatokat, viszont erősen motivált. A feladatok közben jöttem rá, hogy már hónapokkal előbb el kellett volna kezdeni a munkát, de nem jól mértem fel, hogy mennyi időt vesz igénybe egy-egy részfeladat, ezért sokszor zárásig maradtam az utolsó napokban, hogy a mignonokat el tudjam készíteni olyan színvonalon, hogy versenyen ki lehessen tálalni. Legközelebb már jobban fogok gazdálkodni az idővel! Az oktatóm egyszer azt mondta: a tanulók nem veszik elég komolyan a szakmát, azt hiszik, hogy csak evés van. Ma már tudom, igaza volt, az üzemi termelésben gyorsan, sokat és jó minőségben kell produkálni. Ráadásul itt a kiváló színvonalat is tartani kell. Szerencsére ma már elég gyors vagyok, de még mindig lehetnék gyorsabb - részletezi.

Cukrász kategóriában öt versenyző mérette meg magát a versenyen az ország különböző pontjaiból.
- Amikor megláttam, hogy a többiek francia desszertekkel készültek, úgy gondoltam, mellettük labdába sem rúghatok. Ráadásul a többi versenyző 30-40 év körüli, tapasztalt cukrász volt. A zsűri viszont azt mondta, hogy a munkáim nagyon elhúztak a többi között, mert látták, hogy aprólékos, és nagyon sokat dolgoztam vele. A cukrászok nem szoktak mignonnal versenyezni, mert túl macerás, pl. egy süteménynek pontosan 3 dkg-nak kell lennie, és folyamatosan mérni kellett, hogy a krém, a piskóta az áthúzott fondanttal és díszítéssel pont ugyanakkora súlyú legyen. Érdekes, hogy anno a mentorom is indult versenyen mignonnal, és ő is aranyérmes lett - fűzi hozzá mosolyogva. - Nem érzem magam többnek azért, mert megnyertem a versenyt. Persze, mindenkinek jól esik a siker, nekem is jól esett, hogy elismertek, mert sok munkám volt benne. Ha lesz lehetőségem, jövőre is szeretnék részt venni a Pelikán kupán, de más országos versenyeken is. Egyébként nagyon izgulok ilyenkor, mindig lázban égek, mert szeretnék bizonyítani. Nagy bennem a megfelelés iránti vágy, magamnak és a többieknek is szeretnék imponálni itt a cukrászdában - egészíti ki.

Meglepő, de az abonyi srác otthon nem szokott sütni és sütést vállalni, csak nagyon közeli rokonoknak készít néha tortát családi eseményekre. Nem azért, mert nem szeretne, vagy nem lenne energiája. A magyarázat egyszerű: Otthon nincsenek meg a kellő feltételek, nem úgy a cukrászdában, ahol minden kéznél van, így nagyon kényelmes. Ő maga a mákos süteményekért rajong. Az aktuális kedvence a málnás-rizses szelet és természetesen a fondantos habos isler, ami elfogultság nélkül állítja, hogy a Marcipán Cukrászdában a legfinomabb. Nem hiába, hiszen itt kísérletezték ki. Nagyon jól néz ki, kérünk szépen kettőt elvitelre.

Szilárd a cukrászat mellett a fotózással is szívesen foglalkozik, amiben szintén nagyon tehetséges. Tortáit is előszeretettel örökíti meg. Más hobbira nem igazán jut ideje, a cukrászat és a fotózás tölti ki napjait. Bár megbolygattuk a kérdést, leszögezte, hogy ez a kettő szerelem soha nem fog helyet cserélni az életében, mert úgy érzi, hogy a cukrász szakmában teljesen ki tud teljesedni, és a sütemények finom illatába burkolózva, derűsen, optimistán gondol az előtte álló életre.

Interjú: Darányi Erika
Fotó: Szilágyi Tamás