Drága nagypapám az éjjel veled álmodtam,
Álmomban olyan tizenkét éves voltam.
Papám földön ülve üllőn kalapálta a kaszát,
Kasza nyelére terelőt fűzfavesszőből csinált.
Akácágból én közben marokszedőt csináltam,
Ezzel a levágott rendből kévéket formáltam.
Megfigyeltem a búzát hogyan vágja rendre,
Elkértem a kaszát, hátha nekem is menne.
Ahogyan az én kedves, ügyes papám tanította,
Kicsi terpesz, a kasza nyelét két kezem szorította.
A derék megfeszült, a bal kezemmel húztam, jobbal toltam,
Ilyen mozdulatokkal a búzát hosszú rendre vágtam.
Nagyikám állt, nézett rám, és csak csodálkozott,
Arcán ült a mosoly: „megtanultad a leckét!” – ennyit mondott.
Testvérének el is dicsekedett az én nagypapám,
Már arat az én drága rosszcsont unokám!
A szomszédok is megtudták: ötösre vizsgáztam!
A búzatáblába hosszú egyenes rendeket vágtam.
Jani bácsi az ő unokájától is a nagy sikert várta,
Sajnos az unoka búza helyett, a kaszát földbe vágta.
Azon a nyáron gabonát felváltva arattunk,
Huszonegy kévéből kereszteket sorokba raktuk.
A keresztek gyönyörűen mutattak a táblán,
Mintha a csillagokat az égen sorba látnám.
Amikor a kévék a keresztekben megszáradtak,
Verejtékesen munkáskezek estére osztagba rakták.
Úgy nézett ki, mint kis házsorok zsuptetővel,
Mellette kút helyett hordók megtöltve vízzel.
Néhány nap múlva megtelt osztagokkal a gyep széle,
Olyan volt, mint fehér kis házakkal az utcánk képe.
Előttem sorolt a családunk gabona termése,
Kicsépelte azt a Jakab család cséplőgépe.
Az emberek verejtékes munkával megtermelték,
Molnárok finom lisztté a malomban megőrölték.
Nagymamám a lisztet szép kenyérré gyúrta,
Akkor egy szelet kenyérben sok volt a munka.
K. Tóth István
