booked.net

Hírdetés

Tízezer lépésből egy… Nagykőrösre

2021. december 26., vasárnap 10:53

10000 lépés címmel 1969-ben jelent meg az Omega együttes második nagylemeze, olyan slágerekkel, mint a Gyöngyhajú lány és a Petróleumlámpa. Az album óriási sikert aratott, amit jól jellemez, hogy a következő évben is a slágerlisták állandó szereplője volt a lemez.

1970 februárjában a sikerei csúcsán járó Omega Nagykőrösre is ellátogatott. Ezen a máig emlékezetes napon a Pálfája melletti Bánomi iskolában – ahol 1926-tól 1994-ig folyt tanítás – nagy izgalommal várták a fővárosi zenészeket, akiknek a buszából kivételesen nem hangszerek kerültek elő, hanem egy televízió.

Ebben az időszakban a Tv-t minden iskolának! mozgalom keretében ötezer készüléket adományoztak országszerte a tanyai iskoláknak, ebből került az omegásoké a nagykőrösi erdőszélre.

A jeles eseményről a Pest Megyei Hírlap 1970. február 22-i száma Öröm a Bánom-dűlőn címmel tudósított:

„A televízió már az asztalon van. A Nagykőrös melletti Bánom-dűlő tanyai iskolájában megszólal a bemondó: – Kedves gyerekek, az Iskolatelevízió műsora következik. Jó tanulást kívánunk… A filmvetítő berregni kezd, kigyulladnak a jupiterlámpák, a gyerekek zavarukban a kezüket babrálják, akárcsak a tanítónő, Pesti Lászlóné: – Tegnap este óta egy falatot sem tudok lenyelni – nagyon izgulok, hogy minden jól sikerüljön. A Volkswagen busz bekanyarodik az iskolaudvarra. És kilépnek az ajándékozók, az Omega-együttes tagjai. A tanyasiak csak a hangjukra ismernek rá. És a magukkal hozott magnetofonon lejátszott slágerekre. A televíziót eddig ritkán nézhették, hiszen nincs villany a Bánom-dűlőben. A Beloiannisz Híradástechnikai Gyár szocialista brigádjai erre is gondoltak és Miklós Jenő főenergetikus lehozta a tanyára az áramadó aggregátort, a gyáriak ajándékát. – Örülünk, hogy adhatunk. Még 4 aggregátor készül nálunk. A riporter kérdez, a tanárnő válaszol. Hogyan él itt, mit csinálna, ha egy hónapot Budapesten tölthetne… – Mi itt semmit sem tudunk. A gyerekek nem látták a gyárakat, csak az előttünk elterülő pusztát, a mezőgazdasági gépeket… Az élet nagy részéről ők semmit sem tudnak. Mindenki körülállja az Omega együttest (Mihály Tamás, Molnár György, Laux József, Kóbor János, Benkő László – HH). Presser Gábor nincs közöttük, ő is tanul, mint az itteni kisdiákok, igaz, konzervatóriumban, de onnan sem szabad hiányozni. Itt vannak a tanácstól, és talán csodálkoznak az annyit bírált hosszú hajú fiúkon; pont ők adták össze a pénzüket, hogy tévét adhassanak egy eldugott iskolának? És talán most jönnek rá, arra, amit fiaiknak, lányaiknak nem hittek el: a hosszú haj nem minden. Benkő László is izgatott. Ő az együttes vezetője, neki kell átadni a televíziót és ilyenkor mindenkinek nehezére esik szónokolni. Néhány szót mond: – Szeretettel jöttünk ide. Szeretettel adtuk a televíziót, és gondoljatok arra, ha legközelebb minket láttok a képernyőn, hogy együtt vagyunk ismét. A gyerekek verseket mondanak, táncolnak. Nagykőrös mellett 140 kisebb-nagyobb tanya van, így aztán joggal mondják: – Új időszak – másodvirágzás – érkezett el ezzel az akcióval. Az aggregátorok időszaka. Hogy ott is működhessen a televízió, ahol még nincs villany…”

Fotók: Fortepan / Urbán Tamás

szerk.

Kapcsolódó hírek

Programajánló

Hírdetés

Minden jog fenntarva