A magyar néphagyományban nagypéntekhez kötődően külön szokások vonatkoztak a férfiakra, a hajadonokra vagy adott esetben a háziállatokra. A keresztútjárás, amely során felidézik Jézus szenvedésének egyes állomásait, szintén jellemző volt. A keresztút mai 14 állomása (stáció) az 1600-as évekre nyúlik vissza.
A nagypénteki szokások közé tartozott a féregűzés a patkánytól a poloskáig. A nagypénteken hajnalban hozott vízben a gazda vagy gazdasszony megforgatta a sonkát, szalonnát, hogy ne essen bele a féreg. Göcsejben (Zala vármegye) a „Patkányok, csótányok, egerek, poloskák oda menjetek, ahol füstös kéményt láttok!” féregűző szöveget alkalmazták a kártevők távoltartására. A hagyomány szerint Jézus halálának emlékezetére minden háznál kialudt a tűz, ezért vált tilalmassá a korai tűzgyújtás az otthonokban.
Az egész Kárpát-medencében szokásban volt nagypéntek hajnalán a mosakodás. A víznek, mint ősi pogány tisztulás szimbólumnak mágikus erőt tulajdonítottak. Nagypénteki rituális tisztálkodódás az „aranyosvízben”, vagy „szótlan vízben” való mosdás volt. Úgy vélték, aki nagypénteken napfelkelte előtt megfürdik, vagy megmosdik, azon nem fog a betegség.
A nagypénteki jószágfürösztés sokfelé ismert szokás volt, egészségvarázsló célzattal. Az állatokat kihajtották a patakhoz itatni, lefürösztötték őket, hogy ne legyenek betegek. Medvesalján (a történelmi Gömör és Nógrád vármegye határán) is elterjedt volt a nagypénteki állatfürdetés, de a két világháború közti időben már nem vitték az állatokat a patakra, csak az onnan hozott vízből töltöttek az ivóvizükbe.
Nagypénteken a hívők tartózkodnak a húsételektől, legfeljebb háromszori étkezés során egyszer szabad jóllakniuk. Az ilyenkor szokásos étrend a rántott leves, a tészta, az ecetes-hagymás hal, vagy éppen a tojásos, tejes ételek. Tipikus böjti ebéd a bableves és mákos tészta is. A böjti tilalom nem terjedt ki azonban a pálinkaivásra.
A közeli alföldi településeken, így Nagykőrösön sem maradt fenn semmiféle különleges, kizárólag a városra jellemző rítus. A nagykőrösiek is a környékbeli falvakkal együtt tartották be a húsmentességet, a háromszori étkezést legfeljebb egyszeri jóllakással, a tűzgyújtás tilalmát, a féregűző vízritualét és hajnalvizes mosakodást – mintha egy nagy, míves, népi szövésű háló részesei volnának.
Így lesz a nagypéntek nem csupán egy szigorú liturgiai nap, hanem a közös emlékezés, a tisztulás, a természet és a háziállatok megóvásának igazi ünnepe is, melynek varázsát ma is érdemes átélni, ha elcsendesedünk és hagyunk időt a reggeli hideg víznek vagy a lágy, olajlámpafénynek.
Szabóné Pálhegyi Krisztina
