A hazai statisztikai kimutatások szerint Magyarországon az egy háztartásra jutó átlagos nettó megtakarítás 2,9 millió forint. Én ezt persze soknak tartom, és nem is nagyon hiszem el, mert Churchillt idézve, csak azt a statisztikát hiszem el, amit én hamisítottam. De maradjunk az állami statisztikánál, ezek szerint miniszterelnökünk megtakarítási képessége rosszabb, mint a hazai átlag, azaz mondhatni, szegénységben él. Talán csak nem ezért fordult híveihez sárga csekkel, hogy anyagi támogatást szerezzen?!
A hivatalos propaganda szerint a Soros-kampányra gyűjt miniszterelnökünk, és állítólag még várható egy újabb, második gyűjtési hullám is. Hovatovább több levelet kapunk miniszterelnökünktől – persze a mi pénzünkön -, mint a rokonainktól.
A propaganda jól működik, hiszen azért kell Soros György ellen pénzmagot képezni, mert a választókorúak 75 %-a már azt is elhiszi az állami propaganda hatására, hogy Soros György az április 8-i választásokon saját párttal szerepel. Ne csodálkozzunk, mert még jól emlékszem a rendszerváltás előtti időkre, amikor a nagysikerű Izaura filmsorozat hatására a szocialista brigádok pénzt kezdtek gyűjteni a szerencsétlen sorsú rabszolgalány felszabadítására. Úgy tűnik a rendszerváltás nem igazán hozta el a változást a magyar nép zömének gondolkodásában.
Nem lehet tudni azt sem, hogy a felcsúti stadion VIP páholyában a szotyit nem a reprezentációs keretéből fedezi-e a szegény sorsú miniszterelnökünk?
Az is szomorú, hogy a miniszterelnök vagyonnyilatkozata szerint ő egész évben semmiféle komolyabb ajándékot nem kapott, és semmiféle ingyenes juttatásban nem részesült.
Fejezzük be ezt a gondolatsort úgy, mint az egyszeri mesében – persze kissé módosítva -, aki mindezt nem hiszi el, annak utánajárnak!
Kocinkó