Most nem akarom emlékeztetni a Kedves Olvasót arra, hogy 2015. óta folyik a nagy plakátkampány, mely magyar nyelven gyűlöletet kíván szítani a háború elől idemenekülő és oltalmat remélő menekültekkel szemben. A hatalom azt állítja, hogy ezek az emberek elveszik a magyarok munkáját, kultúránkat meggyalázzák, törvényeinket megszegik, és asszonyainkat megerőszakolják, és a jó pacal pörkölt helyett rovarokkal akarnak etetni bennünket. Holott az már a Napnál is világosabbá vált, hogy ezek a menekültek nem kívánnak Magyarországra letelepülni, hanem elsősorban Németország felé igyekeznek. A menekülthullám intenzitása is csökkent. Aztán az is kiderült, hogy annak ellenére, hogy a kormányzat azt hirdeti, hogy egyetlen egy menekültet sem fogad be, mégis világossá vált egy államtitkár helyettesi interjúból, hogy nagyjából annyi menekültet fogadtunk már be, mint amennyit az EU kötelező kvótaként előírt számunkra, azaz 1294 főt.
Arról már nem is beszélve, hogy a Fidesz-közeli oligarcháknak bombaüzletet jelentő letelepedési kötvénnyel további húszezer, kifejezetten gazdag, meghatározhatatlan egzisztenciájú migráns jutott magyar állampolgársághoz. Az is világossá vált mostanra, hogy több ezer ukrán és orosz bűnöző jutott magyar állampolgársághoz, és EU útlevelével már az egész európai biztonságot és közrendet is veszélyezteti.
Mindeközben a kormány gőzerővel dolgozik a Stop-Soros névre keresztelt törvényen. Illetve most, legutóbb kijelentették, hogy ezt az április 8-i választásokig lebegtetik, zsarolva ezzel a magyar népet azzal, hogy a Fideszre szavazzon, mert akkor biztosan meg lesz ez a törvény szavazva, ha a Fidesz nyeri a választásokat.
A magyar törvényalkotásban még nem volt arra példa, hogy egy törvényt egy létező személyről nevezzenek el, melyben kifejezetten propagandisztikus célokat fedezhetünk fel.
Az is elgondolkodtató, hogy a kormányzat Soros elleni törvényt alkot, melynek éppen Soros György nem tartozik a hatálya alá, hiszen nem Magyarországon él.
Arról persze senki sem beszél, hogy több mint hatszázezer jól képzett fiatal és középkorú hagyta el az országot Nyugatra menekülve, hogy ott új életet kezdjen.
A kérdés csak az, hogy ezek után ki fogja majd eltartani az egyre öregedő magyar társadalmat, ha ezek az emberek nem itt élnek, dolgoznak, hanem külföldön.
Tovább folytatva a felsorolást, az is elgondolkodtató, hogy a nemzetbiztonsági bizottság Fideszes alelnöke, a birkózó sportban élenjáró Németh Szilárd rezsibiztos tragikomédiába fullasztotta az ülést nemrégiben, azt állítván, hogy a kormánypárti delegáltak azért vonulnak ki a nemzetbiztonsági ülésről, mert annak két ellenzéki tagja nemzetbiztonsági kockázatot jelent.(Sic!) Ez nyilvánvaló hazugság, hiszen Németh Szilárdnál jobban senki sem tudhatja, hogy az érintettek csak úgy lehetnek a nemzetbiztonsági bizottság tagjai, ha korábban már átestek egy igen alapos nemzetbiztonsági átvilágításon. Csak úgy megjegyzendő, hogy Orbán Viktor, regnáló miniszterelnökünk politikai pályafutása alatt ilyenen nem esett át! Akkor most ki jelenti a nemzetbiztonsági kockázatot az ország számára?
Az is világosan látszik, és most már ezt egyre többen érzékelik, hogy a kormánypártok egyre inkább belegabalyodnak az általuk szorgalmasan szőtt hazugsághálóba. De ez nem számít, mert a révészt, azaz ezt az ördögi kommunikációt az adófizetők pénzéből fedezi a kormányzat, álhírekkel árasztva el az országot.
Az is nyilvánvaló ma már, hogy a Fidesz-közeli média „központi” utasításokat kap arra vonatkozóan, hogy hányszor használják a megbélyegző jelzőket, úgymint ballib, Soros, migráns, stb. kifejezéseket. Úgy vannak ezzel, mint egykoron Goebbels, aki a náci Németországban feltalálta a politikai marketinget, azaz a propagandát: ha tízszer hazudunk a népnek, akkor tizenegyedszerre nagy valószínűséggel el is hiszi azt.
Ez lehet az egyetlen logikus magyarázata annak az intézményes hazugság-cunaminak, amiben most élünk.
ábrahám