booked.net

Hírdetés

Olvasói levél: Néhány gondolat az idei tusványosi orbáni beszédhez…

2018. augusztus 22., szerda 18:37

Orbán Viktor – szokásához híven – a romániai Tusványoson vázolta fel saját vízióját, azaz, hogy milyen változásokat akar Magyarországon szeptembertől.

Amit ő elhatároz, azt azért tűzzel-vassal végre is hajtja, ne legyen kétségünk efelől.

Beszédében éltette a putyini és erdogani illiberális „demokráciákat”, dicsérte a V4-eket, s különösképpen annak legnépesebb országát, a negyvenmilliós lélekszámú Lengyelországot.

Beszédéből úgy éreztem, hogy Orbán Viktor már nemcsak Magyarország miniszterelnöke szeretne lenni, hanem komoly európai szerepre vágyik. De ebbéli törekvésében, mint a kicsiny Magyarország miniszterelnöke, a nagyhatalmakkal esélytelen, hát ezért módszeresen az Európai Unió megosztására törekszik.

Kapóra jön Orbánnak az is, hogy az osztrákoknál és a lengyeleknél is komoly jobbratolódás következett be, melynek eredményeképpen nemzeti önállóságukat hirdetik, az Európai Unió ellenében. Teszik mindezt lényegében ugyanúgy, ahogy Orbán, az Európai Unió tagjaként, de az Európai Unióval szemben.

A tusványosi beszédben a románokat nagyon megsértette, nem beszélve az ukránokról. Mindkét országban Orbán tusványosi kijelentései belpolitikai viharokat kavartak, és persze fokozták az ellenszenvet Magyarországgal szemben. Orbán, amikor ilyen kijelentéseket tesz – ráadásul külföldön – nem gondol arra, hogy ezzel a határokon kívül élő magyarok helyzetét nehezíti meg.

Orbán módszeresen támogatja a határon túl lévő intézményeket, s mindezt az ottani nemzetállamot képviselő többséggel szemben. A tusványosi beszéd egyik apropója egybeesik Erdély Romániához történő 100 évvel ezelőtti hozzácsatolásához.

Orbán Viktor kijelentései ennek fényében még érzékenyebben érintik a románokat, hiszen, ha hozzávesszük, a Fidesz a rendszerváltás óta évente jár Tusványosra, állítólag a magyar-román párbeszéd fórumát megteremtve. Csak, hát az utóbbi években ez – román szemmel nézve – egyfajta magyar demonstrációvá alakult át, ráadásul a románokkal szemben, és román földön.

Az az érzésem, hogy Orbán politikája már nem a magyar népről, hanem magának Orbán Viktornak a politikai karrierjéről szól. A miniszterelnöki beszéd a Nyugat hanyatlását vizionálja, a mostani vezetőinek alkalmatlanságát, mert úgymond nem tudták megvédeni a kontinenst a bevándorlóktól.

Az Európai Bizottság napjai meg vannak számlálva, és egy év múlva lejár a mandátumuk, akkor mi jövünk! – mondta Orbán Viktor. Ezzel tulajdonképpen meg is nyitotta Romániában az EP-képviselői választás kampányát a magyarok számára.

Nem értem, miért kell így a romániai Tusványoson beszélni a magyar miniszterelnöknek, és majd hová vezet mindez?
Ma már mindenki ellenség az Európai Unióban?

egy olvasójuk
név és cím a szerkesztőségben

Kapcsolódó hírek

Programajánló

Hírdetés

Minden jog fenntarva