Azóta a család kérésére Németországba vitték egy mentőrepülőgéppel, mert a család nem bízott az orosz orvosokban. A Navalnijt ellátó kórház helyettes igazgatója úgy nyilatkozott, hogy valószínűleg anyagcsere probléma történhetett, célozva arra, hogy az életerős politikus vércukor háztartása felbomlott. Ezt a feleség élesen cáfolta, mert mint mondotta, a politikus vércukorszintje normális volt. A család bejelentette, hogy azért halogatták eddig az orosz hatóságok a Németországba történő szállítást a mesterségesen kómában tartott Navalnij esetében, hogy szervezetéből kiürüljön a méreg.

Emlékezzünk csak tizennégy éve már, hogy a britekhez átálló orosz titkosszolgálati tisztnek, Alekszandr Litvinyenkónak egy londoni hotel bárjában radioaktív polóniumot csempésztek szintén a teájába.
Borisz Nyemcovot, az akkori legveszélyesebbnek számító orosz ellenzéki politikust – hagyományos módon – a nyílt utcán lőtték agyon 2015. február 27-én.

Most Putyin elnök szóvivője azt találta mondani Navalnijjal kapcsolatban, hogy a mérgezés feltételezése puszta spekuláció. Sajnos nem egy mérgezés történt már álnok és aljas módon a putyini Oroszországban, és a módszer emlékeztet a hírhedett, még a kommunista időkben tevékenykedő KGB módszereire. Ezek tények, és kimondhatjuk, hogy nem egy véletlen sorozatról van szó.

Persze így is lehet „politizálni” egy illiberális demokráciában, más szóval a politikai ellenfeleket fizikailag eltenni láb alól.

A másik, ugyan humánusabb, de az elszenvedője vonatkozásában igen csak kegyetlen módszer, a karaktergyilkosság, melynek során minden lehető dologgal megvádolják a politikai ellenfelet, aki a közvélemény előtt így ellehetetlenül. Kicsit ahhoz hasonlít a módszer, mintha valaki egy kőfalra vasvillával trágyát dobálna, ami fennragad a falon, az volt a „bűne” az illető politikusnak.

Erre itt helyben is találhatunk próbálkozásokat, amikor harminc évvel a rendszerváltás után olyanok vádaskodnak ismert személyekkel szemben, hogy ők MSZMP-tagok, sőt tisztségviselők voltak, akik maguk is tagjai voltak az egypártrendszernek, és alapszervi titkárként működtek.

A módszer tehát ugyanaz, csak a végeredmény más. Itthon még életben lehet maradni, ha valaki útjában áll a jelenlegi rezsimnek, de persze nem irigylendő az ilyen ember sorsa sem, aki megvetett páriaként a társadalom peremére kerül a médiatámadások miatt, melyet felsőbb parancsra bértollnokok követnek el.

Még annakidején Machiavelli mondta: „A cél szentesíti az eszközt!” De kérdem én, milyen társadalmi cél az, amelyben ilyen durva, primitív és kegyetlen eszközökkel dolgozik a hatalom?

A végeredmény a XX. század totalitárius rendszereiből (kommunizmus, fasizmus) már nagyon is jól ismert. A nép látván ezeket a szörnyűségeket, megfélemlítve hallgat, és tűri a hatalom terrorját.

Nem ilyen világot akartunk a rendszerváltáskor, 1990-ben, harminc évvel ezelőtt! De úgy tűnik, a történelem most is ismétli önmagát: minden népnek olyan kormánya van, mint amilyet megérdemel!

ábrahám