Ez utóbbi tény egyébként egyáltalán nem meglepő, hiszen ahogy korábban megírtuk, az „álcivil” jelző azért használható a Cegléd Kapuja Polgári Egyesületre, mert annak a bírósági nyilvántartás szerint az egyik vezetője, pontosabban titkára, az a dr. Ferenczi Norbert, aki Cegléden fideszes önkormányzati képviselő, és a helyi szervezet elnöke is. Álnaívan tettük fel korábban is a kérdést, hogy vajon miért érzi fontosnak egy ceglédi egyesület, hogy Nagykőrösön rendezzen zenés esteket? Pláne úgy, hogy a bíróság honlapján az egyesület céljaként a következő olvasható: „A Cegléden lakó egyedülállók és nyugdíjasok részére szabadidős programok szervezése. Nemzeti kultúra ápolása, történelmi szervezetek bővítése”. Nyilvánvaló, hogy ezek közül egyiket sem fedik le a nagykőrösi programok, vélelmezhetően csak az a cél, hogy pályázaton nyert pénzekből fideszes kampányeseményt szervezzenek, besegítve ezzel Földinek. Nem kell hozzá nagy jóstehetség, hogy megmondjuk, április 3. után nem hallunk már róluk, nem fognak Nagykőrösön sem nótázni, sem lakodalmas zenével mulattatni a népet a város főterén. Ezt csak most érzik fontosnak a választás előtt. Sajnálatos módon ehhez asszisztálnak az önkormányzat intézményei, miközben az ott dolgozóknak is tudniuk kell, hogy a Fidesz kampányában vesznek részt.
Történelem tanulmányainkból tudjuk, hogy az antik Róma vezetői mindig is készséggel szerveztek látványos eseményeket, amelyekkel könnyedén a nép kegyeibe férkőzhettek. Ez volt a „kenyeret és cirkuszt” politikája, ahogy a szatirikus költő, Juvenalis definiálta az I. század végén.
Amit Földi László és Czira Szabolccsal az élen a nagykőrösi Fidesz művel évek óta, ugyanez a „kenyeret és cirkuszt” politika. Csak azzal a különbséggel, hogy míg a kőrösi nép mulat, addig a kenyér lassan megfizethetetlenné válik…
könyvelő