Az Önkormányzati Hírek Facebook-oldalán az ellenzéket és lapunkat is rendszeresen mocskoló Horváth Tibor, Czira Szabolcs kabinetének tagja örömmel írta, hogy „pártállástól függetlenül minden képviselő megszavazta a polgármester előterjesztését”. Nem tudjuk, hogy Horváth Tibor mennyire követi figyelemmel a képviselő-testület eseményeit, nem tudjuk, hogy a lejárató fotók, videók készítése az ellenzéki képviselőkről, mennyire veszi el az idejét egy-egy ilyen alkalommal, ezért jobb későn mint soha alapon eláruljuk neki: abban, hogy a három ellenzéki képviselő – Kökény Gábor, László Ferenc és Zágráb Nándor – megszavazták a polgármester indítványát, nincs semmi hírértékű újdonság!
Ugyanis – bár pontos kimutatásunk nincs, ezért csak becsülni tudunk – a napirendek 95 százaléka esetében így teszik. Hiszen ha olyan előterjesztések kerülnek eléjük, olyan határozati javaslatokról kell dönteniük, amelyek Nagykőrös javát szolgálják, egyszer sem fordult elő, hogy nemmel szavaztak volna. Annak ellenére sem, hogy a Czira Szabolcs és kabinete – élén Horváthtal – folyamatosan azt hazudják, hogy a Fidesz a városépítő, a többiek meg csak rombolnak. Ahogy a példa is mutatja, amire ráadásul éppen Horváth hívta fel a figyelmet, ez az állítás, illetve sugalmazás, közönséges hazugság. Nem mi mondjuk, tehát nem a Heti Hírek állítja, hanem a számok!
Ha viszont – tehető fel joggal a kérdés – az ellenzéki képviselők a polgármester javaslatainak nagyjából 95 százalékát megszavazzák, akkor miért kell őket napi szinten mocskolni hol az interneten, hol az Önkormányzati Híreknek nevezett fideszes pártújságban? Ez a 95 százalék is azt mutatja, hogy a három ellenzéki képviselő a békét képviseli a testületben, ellentétben azokkal, akik ennek ellenére napirend előtt, interpelláció formájában folyamatos verbális zaklatásnak teszik ki őket. Annak ellenére, hogy az ellenzék Czira Szabolcs indítványainak 95 százalékát megszavazza, nincs olyan ülés, hogy a polgármester ne támadna meg valakit a három főből.
Nincs olyan ülés, hogy a polgármester ne szidalmazná hosszú perceken keresztül László Ferencet vagy Zágráb Nándort, hogy azután Horváth Tibor videót készítsen belőle és lejárató céllal terjesszék az interneten. A számok egyértelműen bizonyítják, hogy a képviselő-testületen belül kik az együttműködők és kik a folyamatos ellenségeskedést keresők, a másik lejáratásában az örömüket lelők. Mit is mondott lapunknak adott interjújában Dr. Novák László Czira Szabolcsról? „Minden az ő beteges karakteréből fakad…”
könyvelő