Orbán Viktor egyetemi végzettségét tekintve jogászdoktor, aki – szakértők számára köztudottan – mindig is hadilábon állt a közgazdaságtannal és annak törvényeivel.

Nemrégiben a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara gazdasági évnyitóján a miniszterelnök kifejtette, hogy ő a munkaalapú társadalom híve.

A XXI. században egy modern társadalom már korántsem az elvégzett munkára épül, amely persze változatlanul fontos, de sokkal inkább az értékteremtő képességre, a tudásra. Fogalmazhatunk tehát úgy is, hogy a mai modern társadalom tudásalapú társadalom.

Az kétségtelen, hogy a koronavírus világjárvány miatt hazánkban is korlátozni kellett a munkavégzést az emberek egészségének megóvása érdekében.

Az a helyzet állott tehát elő, hogy az emberek dolgozni akartak, de a korlátozóintézkedések miatt ezt nem tehették meg.

Ellentmondás az is, hogy Orbán Viktor miniszterelnök a felsőoktatási intézmények gazdálkodását alapítványi finanszírozásba vitte át, látszólag fontosnak tartván az egyetemeken és főiskolákon a tudás megszerzését. De egyúttal az alapítványokat közpénzzel töltötték fel, ami már innentől kezdve – legalábbis Matolcsy György MNB-elnök szerint – már nem közpénz, hanem magántőke.

Orbán Viktor azt is megfogalmazta, hogy létre kell hozni a nemzeti tőkésosztályt, de lássuk be, egy fecske, jelesül Mészáros Lőrinc szuperszónikus meggazdagodása e téren nem csinált nyarat. Orbán Viktor szerint kétféle tőke létezik, egyik a jó tőke, amely alapvetően nemzeti, és van persze a külföldi, amely a megtermelt profitot kiviszi az országból, ezért rossz tőke.

Viszont, aki figyelmesen kíséri a nyilatkozatokat, azt is hallhatja, hogy a külföldi tőkebefektetések nélkül nem vagyunk mi, magyarok versenyképesek, mert a külföldi beruházók új technológiát és ismereteket hoznak be az országba.

A fentiekből következik, hogy Orbán Viktor kormányfő lényegében még mindig a munkaalapú társadalmat tekinti fontosnak a magyar társadalomban, ugyanakkor a tudásalapú társadalmat, melyet a fejlődés, azaz a XXI. század követel meg, csak másodlagosnak.

Nem létezhetünk mi, magyarok a világban elszigetelten, mert a gazdasági folyamatok átlépik az országhatárokat, és nem lehet egy országnak úgymond elefántcsonttoronyba zárnia saját társadalmát.

Óriási probléma az, hogy az elmúlt tizenkét évben a magyar tőke nem tudott komolyabb külföldi befektetéseket létrehozni, és nem került egyensúlyba, sőt el is maradtak a külföldi befektetők beruházásainak nagyságrendjétől Magyarországon.

Már a Kádár-korszakban is bebizonyosodott az, hogy egy ország, ha más társadalmi rendszerben él, jelesül a szocializmusban, nem tudja elkerülni a világot sújtó olajválságot. Hiszen tudjuk, hogy az olajválság mégis begyűrűzött az országba.

Igen, a tőke alapvetően nemzetközi jellegű, és nem jelentenek neki korlátot az országhatárok, vagy a más társadalmi berendezkedés, például hazánkban, az úgynevezett illiberális demokrácia.

Igen nagy probléma még az is, hogy a magyar pályázati rendszer a kevés számú kiváltságosok számára készült, és ezért ezek a vállalkozások nemzetközileg nem versenyképesek, pusztán csak azért, mert protekcióval itthon mindig pályázatot nyernek.

A kapitalizmus a gazdasági versenyt jelenti, szemben az általunk átélt szocializmussal, amely kiküszöbölte a versenyt, és elkényelmesítette a gazdasági szereplőket.

Ne térjünk vissza az egypártrendszerhez, amelyet manapság szokás centrális politikai erőtérnek nevezni.

ábrahám