Erre a nyilatkozatra mind a két nagy pedagógus szakszervezet – tőlük szokatlan módon – keményen tiltakozott, és követelték azt, hogy még idén egy egyszeri bérfelzárkóztatás történjen, legalább ötven százalékos béremeléssel, majd a későbbiek során pedig folyamatos béremelés. Ha ez nem így lesz, akkor sztrájkolni fognak.
A Fidesz–KDNP-s képviselők által megszavazott 2022. évi költségvetési törvényben nem szereplő ígéretek halmazával bombázza Orbán Viktor a lakosságot, arra hivatkozva, hogy már idén a szerencsésebbek béremelést kapnak, a nyugdíjasok pedig nyolcvanezer forintos nyugdíjprémiumot, és lehet, hogy a tizenharmadik havi nyugdíjat is, mert az ország gazdasági teljesítőképessége elérte, illetve meg is haladja a koronavírus-járvány korlátozása miatt bekövetkezett gazdasági visszaesést.
A kérdés már csak az, hogy miért nem az előző tíz évben tette meg a bérjavító és nyugdíjjavító intézkedéseit a kormányzat, amikor – állítólag – a gazdaság teljesítőképessége ezt elbírta volna, amire most Orbán Viktor miniszterelnök hivatkozik.
Ja, igen, jövőre választások lesznek, és van az a pénz, amivel lehet szavazatokat venni!
Csakhogy a szavazatok vételének ára van, mert az EU kamatmentes, többezer milliárdos hitelét kormányunk visszautasította, és a szabad pénzpiacon vett fel óriáshiteleket, igen csak drágán. Ennek persze nem lesz jó vége, mert végül is a magyar munkavállalók fizetik meg ennek a hitelfelvételnek az árát, mely hitelek ráadásul a szóbeszéd szerint keleti, azaz orosz és kínai hitelek.
Úgyhogy, már ma kimondhatjuk, hogy az idei évi béremeléseket az aktív munkavállalók jövőre, vagy az elkövetkezendő években, évtizedekben drágán meg fogják fizetni.
De, nézzük csak, milyen ígéretekről van szó? Személyi jövedelemadó visszatérítés 2022-re tervezett hatszázmilliárd forintja, a rendvédelmisek kétszázötvenötmilliárdja, plusz a tizenharmadik havi nyugdíj százhatvanmilliárdos értéke országos szinten.
Ha történetesen a 2022-es választásokat is a Fidesz nyerné, akkor is kimondhatjuk, hogy nehéz helyzetbe hozta magát, hiszen az EU-val folyamatosan harcban vagyunk a jogállamiság sérülése és a pedofiltörvény miatt. Erre az EU késleltetett támogatási kifizetéssel válaszol, de még az is lehet, mint, ami Lengyelország esetében nagyon is valószínű, hogy nem kapunk EU-s pénztámogatást.
Ha kormányváltás lesz Magyarországon 2022-ben, akkor az új kormánynak nagy esélye van az EU-tól támogatást kapni, hiszen tisztalappal indulunk, viszont az állami eladósodás mértéke ennek az új kormánynak is sok nehézséget fog okozni, hiszen az államháztartási hiány minden határon túl van. Senki sem irigyli, vagy kérdőjelezi meg az idei béremeléseket és nyugdíjemeléseket, hiszen sokan a létminimum alatt tengődnek, és Európában nálunk a legalacsonyabbak a bérek.
Szóval, nehéz idők elé nézünk, de talán könnyebb lesz a sorsunk nekünk, magyaroknak, ha kormányváltás lesz, és ráadásul még visszakapjuk az elveszett demokráciánkat is, melyért harminc évvel ezelőtt váll-vállvetve küzdöttünk, beleértve a mostani kormányzópártokat is.
Most már, jelenleg is gondot okoz az árak elszabadulása, az infláció, a forint leértékelődése, és az is, hogy a MOL hetente mostanság kétszer is emeli az üzemanyagárakat, ami szintén felpörgeti az inflációt, hiszen az áru csak úgy kerülhet az asztalunkra a boltokból, ha azt odaszállítják. Viszont az üzemanyagáremelkedés miatt a szállítási költségek is növekednek.
Úgyhogy, kimondhatjuk, a mostani pénzszórás kormányzati részről nem oldja meg a problémát, hanem hosszú időre elodázza azt, sújtva a magyar lakosságot, és a jövőnket.
ábrahám