Tisztelt Tűzoltóparancsnok Úr!
„Az egyik ad, a másik kap. Ez a különbség az ellenzéki összefogás képviselőjelöltje és egy fideszes politikus között. Az első képen Zágráb Nándor látható Kunhalmi Ágnes, Cseh Katalin és Bősz Anett társaságában. Ők rászorult gyermekeket ajándékoztak meg mikuláscsomaggal… A második képen Körtvélyesi Attila nagykőrösi fideszes alpolgármester látható. Hozzá a városi tűzoltóautó vitt ki ajándékcsomagot…” – írtuk újságunk 2021. december 15-i számában természetesen fotóval illusztrálva.
Ezt követően Ön az Önkormányzati Hírekben!!! adott hangot nemtetszésének. Ezt nehéz megérteni, ugyanis mi nem az ÖH-ban – a fideszes vezetőket csakis dicsérő, az ellenzéket pedig folyton becsmérő lapban – tettük közre a fent említett írásunkat, így tehát az Ön részéről politikai függetlenségre hivatkozni meglehetősen visszásnak tűnik. Kicsit olyan ez, mintha nem lennék elégedett a baleseti sebész által végzett bokaműtétemmel, és a nőgyógyászomhoz szaladnék panaszra… Nyilván ezt Ön is érti és átlátja, és ennek fényében mégiscsak politikai felhangja van cselekedetének… Mert azt azért mégsem feltételezem egy tűzoltóparancsnokról, hogy nem tudja megvédeni magát, és szaladni kell a főnökséghez, mint a kis óvodás gyermeknek az óvónénihez védelemért és vigaszért…
A lapunkat utólag hazugsággal vádolni elég meredek dolog, ugyanis Ön soha, egyetlen cikkünk megjelenése után nem jelezte felénk esetleges tévedésünket vagy nem megalapozott állításainkat, és nem is kért semmilyen formában jogorvoslatot. Ugyanakkor Ön pontosan ebben a bennünket vádló írásában kezdi egy orbitális hazugsággal: „Az eredetileg egy naposra tervezett akció helyett három napon keresztül mentünk a nagykőrösi családokhoz, hogy a Mikulás minden gyermekhez eljusson.”
Ez egész egyszerűen nem igaz! 10 nagykőrösi családot kérdeztem meg, náluk nem járt a tűzoltóság Mikulása, mint ahogy az én fiamhoz sem érkezett meg…
Azt írja, hogy jelentkezni lehetett. Mondjuk azt nem írta, hogy hol… Feltételeztem, hogy az ÖH-ban, vagy annak Facebook oldalán tették közzé a felhívást, ha már önkormányzati szervezet programjáról van szó, illetve látható, hogy Ön kommunikáció szempontjából még akkor is az ÖH-t részesíti előnyben, ha az éppen nem érintett egy bizonyos ügyben. Nos, november 1-től rögzítettük az ÖH Facebook oldalán megjelenteket, és sem ott, sem a nyomtatott verzióban nem találtunk jelentkezési lehetőséget.
Amennyiben ott volt, csak elkerülte a mi figyelmünket, és Ön rámutat a tévedésünkre, úgy természetesen elnézést kérünk!
Továbbá az is érdekes, hogy az az ominózus fotó Körtvélyesi Attiláról, melyet mi említettünk és bemutattunk, mostanra nem található a Facebookon. Pedig ott volt! Rögzítettük… Ez számomra egyfajta beismerő vallomásnak tűnik…
Szóval akkor tisztázzuk Parancsnok Úr: nem azzal van problémánk, hogy a tűzoltóság Mikulása meglátogatja a gyermekeket, hogy örömet szerezzen ezzel nekik. Sőt! Ez egy kiváló kezdeményezés!
Viszont jó lenne, ha ez bármelyik nagykőrösi gyermek számára elérhető lenne, és nem azzal kellene szembesülni, hogy a tűzoltóság Mikulása a város fideszes alpolgármesterét látogatja meg, aki nem mellesleg az Önkormányzati Tűzoltóság Nagykőrös elnöke is! Ezek után azért a Heti Híreket vádolni azzal, hogy politikát kever a mikulásozásba… Nem, Parancsnok Úr, nem mi kevertünk!
Arra kérem Önt, hogy a jövőben, ha Ön szerint mi valótlant állítunk az Ön által vezetett tűzoltóságról, keresse bátran szerkesztőségünket, mert amennyiben tévedtünk, elnézést kérünk, a helyreigazítást is leközöljük, sőt, interjút is adhat nekünk, véleményét elmondhatja, hiszen mi valóban demokratikus alapon működő sajtó vagyunk!
És természetesen a történtek ellenére Önnek és Bajtársainak erőt, jó egészséget, anyagi és erkölcsi megbecsülést kívánok a 2022-es esztendőre, és mindnyájunk nevében köszönöm mindazt, amit a bajban lévőkért tesznek a mindennapokban!
Kiss Zsoltné Berényi Tünde
vezető szerkesztő