booked.net

Hírdetés

Kijavították a lapunk által feltárt kegyeletsértő hibát

2022. szeptember 6., kedd 23:16

Kijavították a nagykőrösi önkormányzat honlapján található kegyeletsértő hibát. 

Ahogy legutóbbi számunkban megírtuk, egy felháborodott olvasónk tájékoztatta lapunkat, hogy a város hivatalos honlapján a közérdekű adatok között, a képviselő-testület tagjaként szerepel a múlt év decemberében elhunyt Szabóné Irházi Zsuzsanna. Ráadásul az 5. számú választókerületben azóta már időközi választást is tartottak, és új képviselő foglalta el Szabóné székét, de ez sem érdekelte a városházi illetékeseket. Ahogy a szakbizottságok összetételét bemutató táblázatok sem zavarták a polgármesteri kabinet kommunikációért felelős tagjait, ott is még mindig a néhai képviselő látta el az Emberi Erőforrások Bizottságának elnöki feladatát.

A Heti Hírek megjelenését követően ismét bebizonyosodott, hogy lapunk az egyik legfontosabb olvasmánya Nagykőrös vezetésének, ami nem csak az azonnali dühödt reakciókból látszik, hanem abból is, hogy az általunk feltárt hibát korrigálták. Örülünk neki, hogy lapunkat ennyire komolyan veszik, írásainkat a megjelenésük után azonnal górcső alá teszik, és cikkeinkkel – mintegy közszolgálati feladatot ellátva – hozzájárulhatunk a városvezetés munkájának jobbításához.

Ennek ellenére múlt heti cikkünk utolsó bekezdése továbbra is aktuális: ha egy ilyen elemi ügyben, mint hogy kik a képviselő-testület tagjai, nem tud hiteles, naprakész információval szolgálni az önkormányzat, mennyire bízhatunk a többi „közérdekű adat” valóságtartalmában?

könyvelő

Programajánló

Hírdetés

Minden jog fenntarva