A magyar társadalmat egy mesterségesen létrehozott szakadék osztja meg, mely nem jó kilátásokkal kecsegtet a jövőre nézve. Ebből a hideg polgárháborúból lehet igazi polgárháború is, ami lássuk be, egyik félnek sem használ. A népnek meg végképp nem!

Az is elgondolkodtató, hogy ezt a feszült, már-már hisztérikus hangulatot az ország szűk tízmilliós hazai népességéhez viszonyítva csak néhány tízezer párttag, jobban mondva közpénzből fizetett pártkatona gerjeszti. Mert nekik ez az érdekük.

Ezek mellett a köldöknéző, fotelokból lefolytatott politikai viták, melyek a tv-nyilvánossága előtt zajlanak, lassan már nem lesz becsülete a kitartó, szorgalmas szellemi és fizikai értékalkotó munkának, mert ilyen, vagy olyan pártzászló alatt – manapság – gyors karriert lehet munka, de főleg tudás nélkül befutni.

Nem kell mást tenni, mint a köz nevében fellépni, s úgy cselekedni, mintha az illetőnek nem a saját boldogulása, hanem a nép, vagy a nemzet érdeke, illetve sorsa lenne neki a legfontosabb. Pedig gondoljunk bele, az átlagember semmi mást nem akar, csak nyugodtan, csendben, kiegyensúlyozottan, biztonságban dolgozni és élni, boldogulni, s a családjában a gyermekeket felnevelni.

Az ilyen átlagpolgárból van a legtöbb, s ezek az emberek állnak a szó legszorosabb értelmében politikailag középütt, mivel ők alkotják, vagy alkotnák a gyarapodó, felemelkedni kívánó, az értékeket megbecsülő igazi magyar polgárság zömét, mely a mai magyar társadalomban hiányzik.

Persze az ilyen ember a valódi polgár, baloldalról nézvést jobboldalinak, jobboldalról pedig baloldalinak látszik. Pedig ő csak egyszerű civil ember. Ezért a rájuk vadászó, csaholó politikai pribékek és bértollnokok unos-untalan kikezdik egzisztenciájukban, sőt igyekeznek a helyi közösségben őt megbélyegzettnek feltüntetni.

Az is sajátos magyar politikai gyakorlat, hogy a jobbközéptől még jobbra eső szélsőjobboldaliakat legújabban nemzeti érzelműeknek állítják be, akik kisajátítják a magyarság nemzettudatát, a ’48-as kokárdát, a címert és a nemzeti zászlót is.

Pedig a magyarságra végzetes I. és II. világháborús korhadt eszmerendszerrel nem igazán lehet manapság az Európai Unióban maradni.

Sajnos az is igaz, hogy a baloldali pártkatonák, hangsúlyozom a saját erejükből gyarapodó valódi polgárokat, akik nem névre vagy cégre szóló pályázatok útján gazdagodnak meg, harácsoló, önző, vagyonszerző kapitalistáknak állítják be. Ezekben a sémákban való gondolkodás a buta, a műveletlen, a valódi értékeket fel nem ismerő, de ugyanakkor magukat csalhatatlan, érdekkijáró politikusnak kinevező emberek szánalmas véleménynyilvánítása semmi más, mint bélyeget sütni a csendben és szorgalmasan dolgozó többségre, hogy ők, mármint a botcsinálta politikusok – de valójában csak megélhetési karrieristák – valahogy mégis csak kitűnjenek a tömegből.

Fel sem mérik azt, hogy mekkora kárt okoznak ezáltal saját közvetlen környezetüknek, de népüknek és nemzetüknek, de a demokráciának is.

Hát bizony ilyen korban, világban élünk manapság…

ábrahám