A január 13-i rendkívüli képviselő-testületi ülésre benyújtott előterjesztés szerint egy-egy 14 fős szobával toldanák meg a jelenlegi épületet, ami azt eredményezné, hogy a jelenlegi 74-ről 100 főre lenne emelhető az intézménybe járó gyermekek száma.
Az előterjesztés szerint a felhívás megjelenését követően a műszaki iroda a pályázat beadásához szükséges terveket elkészítette, és azt határidőben, január 5-én benyújtotta, valamint a január 7-én érkezett hiánypótlásban megjelölt dokumentumokat is beküldték. A pályázati feltételeket figyelembe véve a bölcsőde fejlesztésére benyújtott pályázat összköltsége 308 millió 378 ezer 838 forint, amelyből 7 millió 700 ezer forint fordítható a létesítendő két csoportszoba eszközbeszerzésére.
tudósítónktól