Ez nekünk, nagykőrösieknek azt jelenti, hogy az Örkényi úti kisposta ajtajára végleg lakat kerül, azt a posta soha többé nem fogja újranyitni.
A közleményben felidézik: a társaság október végén jelentette be, hogy az energiaárak drasztikus emelkedése miatt 364 posta működésének szüneteltetésére kényszerült, ezek között van Nagykőrösön az Örkényi úti is.
A vállalat vezetése megvizsgálta a jelenleg szünetelő posták további működtetésének lehetőségeit. Az eddigi tapasztalatok alapján a több mint 2200 szolgáltatóhely az ügyfélforgalmat megfelelően kezeli. A Magyar Posta továbbra is lényegesen túlteljesíti a jogszabályi kötelezettségeit, az előírtnál mintegy 600 postával több áll az ügyfelek rendelkezésére.
A Magyar Posta közleményében kitért arra, hogy új partneri programot indít. Ennek keretében lehetőséget biztosít arra, hogy az önkormányzatok, vállalkozások, és egyéb partnerek még nagyobb számban vegyenek részt a posták működtetésében. Felidézték, hogy korábban már 19 Takarékbank fiók, és 2 kistelepülési élelmiszerüzlet bevonásával tesztelték a partneri üzemeltetési formát. A Magyar falu programban megújuló kistelepülési üzletek közül 220-ba integrálódik postai szolgáltatás. A tapasztalatok szerint ez az üzemeltetési forma mind az ügyfelek, mind a partner vállalkozások számára hatékonyan és eredményesen működik – írják a közleményben.
Részletezik, hogy a társaság a felvételhez köthető tevékenységet – egyebek közt csekkfelvételt – kíván partneri kezelésbe adni, a háznál történő kézbesítést továbbra is a Magyar Posta Zrt. végzi. Az új partneri modell keretében a meglévő vállalkozói vagy szolgáltatói tevékenység mellett végezhető a postai feladat, így növelhető az ügyfélkör és az árbevétel, erősödik a vidék megtartó ereje – mutattak rá a közleményben.
A vállalat arról is tájékoztatott, hogy a Magyar Posta megújított feltételekkel továbbra is lehetőséget biztosít a posták szerződéses üzemeltetésére, a szerződő fél üzleti alapon fizet díjat.
Tehát ha az önkormányzat vagy egy vállalkozó lát benne fantáziát, akkor lehet újra postája a tormási városrésznek, ha nem, akkor a barátságos hangulatú, emberi léptékű kisposta csak emlék marad. Márpedig ez utóbbira van a legnagyobb esély, ugyanis a nagykőrösi városvezetés néma beleegyezéssel vette tudomásul az Örkényi úti kisposta először ideiglenesnek mondott, majd később véglegessé váló megszüntetését.
Egyedül a Jobb Nagykőrösért Egyesület önkormányzati képviselői álltak a tiltakozó lakosság mellé és emelték fel szavukat a döntés ellen. Ha a városvezetés is csatlakozott volna hozzájuk, lehet, másképp alakulnak a dolgok.
De a helyi fideszesek úgy tűnik, nem mertek szembe menni a kormányzati akarattal, inkább csöndben maradtak, a város lakosságát cserben hagyva asszisztálnak Nagykőrös további leépüléséhez.
könyvelő